Ti sem tudjátok mire költsétek a birtokotokban lévő, vagonokat megtöltő pénz mennyiséget? Hát akkor egy csizmában járunk, mert nekem is mindig ez a problémám, de semmi baj, mert most találtam egy új játékszert, ami azt hiszem segíteni fog eme problémában. Ajánlom nektek is tejes szívemmel.
Megnevezés: Bazi Nagy Philips TV
Ár: 1? NEM. 2? NEM. Sok? Igen.
Képarány: 21:9
Aztanemjóját. 21:9? Az még a 6:3-at is kenterbe püföli.
Itt a hogyan készült videjó.
És itt meg 50 Cent Philips általi lefizetésének bizonyítéka.
A minap volt szerencsém befizetni a Gran Torino vetítéseinek egyikére, ennek keretében pedig rendkívül élvezkedtem, merthogy a film nekem igencsak tetszett. Namármost ezt a blogon keresztül nem tudom veletek megosztani, és tulajdonképpen afelől is mélységes kétségeim vannak, hogy az érzésnek akárcsak néhány törtszázalékát közvetíteni tudnám, de ennek ellenére kipostolom azt a masterpiece-t ami a zárójelenet illetve a stáb listája alatt ment.
Szeretem az olyan filmeket, amik képesek benyomást tenni rám. Ezért ezt a filmet is szeretem, még ha el is szontyolodtam a végefelé, particularly ez alatt a szám alatt. Na nem fűzném tovább a szót, mert a végén még a mindeni által jól ismert, de az ide legkevésbé sem illő humorba torkollna. Enjoy. (embedding disabled by request, úgyhogy ez van).Ide klikkelgessetek.
A rég nem hallott Lisztesember által feltálalt muzsikák közül mai díszvendégünk a Bombay Bicycle Club. Amely csapat MySpace-Én érdemes körülnézni. A Séf ajánlása az első két szám, melyek kortárs zsenialitások. Csók a családnak és jó zenehallgatást.
Szerkesztőség nem van elöl, de hátul se nincs, mivel gyakorol. Valami ilyesmit. Sajnos ötünk közül egy már leesett a tetőről, egy másikat pedig fejbe vágta a feldobott 3 a negyediken darabszámú buzogánya, szóval hárman maradtunk. Reméljük a fáradozásaink és járulékos veszteségeink nem vesznek kárba, mert egyszer mi is megtanulunk így zsonglőrködni. [NEM]
Emlékeztek arra a postomra, amelyikben felsorakoztattam 3 All Along the Watchtowert, amolyan összehasonlítás slash viszonyítási alap képpen? Nem? Nembaj, nem kell túlzásba vinni az emlékezést, dobok egy linket. Vigyázz, megy. Hoppá, ügyesen elkaptad.
Na. Ottan meg volt jelenve Bear McCreary (bazzeg de nehéz gondolkodás-pauze nélkül egyhajtásra leírni a C-torlódás miatt), akinek zenéje csodás, és nem akarok offendálni, de az övé a 3 közül a legjobb Watchtower. Na mindegy.
Na most őneki lesz itten propagálva egy másik száma, amit szintén kedvenc sorozatunkhoz írt. Nem, egyébként kifejezetten nem szeretem, amikor valaki T/1-ben ír cikket(itt speciel postot), de most ebben a topik-kérdéskörben attól tartok az egész Szerkesztőség nevében beszélhetek. Szóval, mint ahogy az kiderül egy s más mindenféle egyéb adalékvideókból, ez az első olyan zenekölteménye a sorozathoz, amit szimfonikus zenekarra írt. Ennek megfelelő a minősége is(vagy nem tudom, hogy ennek megfelelő-e, de egyszerűen kolosszális. már nem vagyok biztos abban, hogy az "ennek" mire utalt, de a zenét nem győzöm az egekbe magasztalni).
Gyerekek, élvezzétek, olvadjatok el a dallamokban, ússzatok a hangjegyek között, oldódjatok fel az élvezet-árban, kapcsolódjatok teljesen ki, és adjátok át magatokat. Megjegyzésént hozzávarrnám, hogy legalább 2 hangulathoz tökéletesen applikálható. És az is említésre méltó - mitöbb, dícsérendő -, hogy filmzene létének ellenére film nélkül is tökéletesen megállja a helyét. Ami a legnagyobbaknál is ritka. Ladies and Gents, let me proudly present you: Bear McCreary: Allegro!
Master Martin Scorsese. Ismerjük? Ha nem akkor emberré válásunkat akár el is kezdhetjük a mester összes műveinek megtekintésével. Na azért csak ésszel, ne mondjuk rá, hogy jó, amikor nem is láttuk (bizony, ilyenek is vannak). Csak nézzük meg, mert megéri.
Szóval, a The Departed - A tégla című újkeletű mozifilmje először nekem nem tetszett, de másodjára belopta magát a legjobbak közé eszementen beteges humorával. Egy kicsit rejtett, de halálosan fekete. Ehhez a humorhoz hasonló a soundtrack CD-n könnyedén fellelhető zene, aminek az instrumentálja odaszab - szerintem - az ének ("ének") megér egy somolyt, a lirics pedig csodásan megy a beteg humorhoz ami visszafogottan letépi a fejünket a film óvatosan gondos megnézése közben. Ráadásul rendkívül megfelelően van a mozgóképhez applikálva ez a zene a képsorok alatt is. Na, ez most csak hang. Szöveget angolul itt megtaláljátok a 'more info' részben.
És nem mellesleg amolyan 'oeoeoeoe11oneone'-ként ezzel a betegesen fekete valamivel szeretnék mindenkinek kellemes húsvét hétfőt kívánni, gondoltam megfelelően megy ez a zene az ünnephez. Enjoy. És még kevésbé mellesleg boldog szülinapot biododinak :)
(és konszideráljuk meg a hangerő posszibilis lejjebbvételét, mert szerencsére egy kicsit recseg)
Mivel amúltkori postomban isteni erőt adományoztam néktek (godlike), így mostanra biztosan megtanultatok élni vele. Ám ami ennél sokkal, de sokkal magasabb rangú, hogy ilyen időben szinte kötelező a szabadban lippitizni meg klippitizni, viszont itt bukkan fel a probléma, mint valami alattomos vakondtúrás. Azt nem mutattam meg, hogy kell járkálni ekkora hatalommal és önbizalommal. Vigyázz, mondom: úgy mint egy Bolond/idióta/együgyű. Tehát így:
Ha netalán-tán úgy éreznéd, nem van elég vér a pucádban oder nincs erőd az eléd pattanó feladatok megoldásához vagy szimplán nem elég nagy a fejszéd a kiszemelt fához, na akkor langyosan ajánlanám, hogy izibe hallgasd meg eme Szuper-Indulót. Ez garat-áltan no-perc alatt olyan szintű Mega-Megatron energiával lát el amiről a Duracel és a Húsvéti nyúl zabi gyereke csak álmodni mer, s amely még Popeye extra-spenótjából sem származtatható. Tehát hallgass rá a mára és légy erőd tejében. Mindezek után ropogtass el egy Zeusz-t reggelire és vágd be Herkulest az uzsis dobozba. Hajrá.
Már Lisztes barátom és szerkesztőtársam utalgatott a 30Y csodálatos hangzására párszor, ám ez nagyon rég volt, nem linkelt, és én más favoritot választanék.
Nem is választanék favoritot. Megpróbáltam kifejezni mit érzek, nem sikerült. Depsession. Nem tudok miről írni, a kétségbeesett agyvihar sem megy, úgyhogy gondoltam hozzátokvágok egyetlen egy darab jókis zenét, ez elég elkeserítően keserű most számomra. Nem fűznék hozzá semmit, úgysem lenne értelme, meg most ehhez a legkevésbé sincs kedvem. Remélem nektek is tetszeni fog, kész.
Mézbirkózás helyett krokodillal való durvulás? Kilós pontyra való rámarkolás s mindezek után ezen egykori élőlény olyan szintű elhajítása, hogy még a derítős-srác is rácsodálkozik. De vigyázz, mert jön a néni és a fröccsöntés helyett üreges-alu járókerettel támad befelé. Sebaj, nem para, azt képzeld el milyen szr lenne, ha medence-emberitiszt kapnál. De abból is van kiút, csupán egy kis Enterprise féle teleport-gun szükségeltetik az információs pultnál. S a másfél perces stáblista minden földbéli problémára megoldást nyújt.
Amikor szerény Anti-testünket neveljük jó modorra az erre megfelelő tanórákon, néha-napján előfordul, hogy a magasugrás paradigmájának ezüsthalát kéne előhorgászni mozgáskoordinációnk pocsolyájából [szigorúan Sufix Xcelon 0.28mm-es damillal], mely az esetek nagytöbbségében felettébb hatalmas problematikát jelent. Eddig nem tudtam, hogyan is kéne abszolválni a felmerülő(én lemerülni szoktam, na mindegy, majd holnap szólok a helyzetnek, hogy hülye) helyzetet, de amint megtaláltam a következő videót rádöbbentem: csupán a csoda elixírre van szükségem és ezáltal nemhogy rudakat fogok át tudni ugrani, de még a képregény oldalait is módomban fog ülni áthágni. Igen, bizony annak a képregénynek az oldalait, amelyeket a legjobban működő szótárdroidok állítottak össze. Ezek után még szilvásat játszom a rossz fiukkal és elsütöm az Arany-Lakatot. Azt Slussz.
Előre is előrebocsátom a bocsánatkérésemet ezzel a posttal és minőségével kapcsolatban, de kurvafáradt vagyok. Ez valószínűleg téged csepett sem érdekel, de attól még így van.
Na egy pillanatra elgondolkoztam, hogy koherens-é ez a muzsika a blogunk tartalmával. Ha valaki felületesen hallgatja - vagy néádjisten nem beszélne angolul - azt hihetné, hogy nem. De ha ennél különbözőbben, vagyis a felület alá nézve, vagy akár hatolva hallgatja, akkor könnyedén megláthatja a szarkazmus előbuggyanó folyamjait, melyek végtelen árvízként ömlenek szerteszét a zene legbensőjéből.
Egyébként - a Wrong-postomhoz hasonlóan - az MR2 toplistájáról vettem a számot. Egyébként a többi toplistával egyetemben előzetes gyorsvéleményem szerint itt is többségben van, ami nem tetszik. Na mindegy.
Szóval, Lily Allen - The Fear. Egyszerűen csodás ez az akcentus, bár lehet, hogy nem igazi, a többi számát is belekonsziderálva, dehát ez mindegy is. Már ezért megér egy hallgatást. Vajon ő vagy Dr. (Vice-President/President Elect) Gaius Baltar, vagy ez a csaj mondja e kúlabbul hogy "fucking fantastic"? Mert ez csodás. Olyan igazi awesome. Szóval itt a zene, magában is sokat mond. Nekem a vid nem különösebben jött be de abból is folyik a fent említett, ha inzisztálsz,itt megnézheted, bár szerintem bőven elég a muzsikahang.
Aztán még bonustracknek beküldöm az Alfie-t, ezt viszont szigorúan klippel, itt. Na ha tetszik lehet böngészni, nekem nem jött be minden, bár nem is halgattam meg mindet. A The Littlest Things klipje korrekt, de a zenéről még nem döntöttem, tehát nem jár link (meg amúgy is fáradt vagyok). Ha érdekel majd rákeresöl vagy mittudomén.
Nem nagyon lehet rám azt mondani, hogy kifejezettebben rajonganék Depeche Mode-ért, illetve a zenéért amit játszanak. Csak a félregondolások elkerülése céljából.
Namármost már akad egy-két postom a zene-rovatban aminél azért közöltem, hogy nem vagyok nagy fan de egy-egy számuk igencsak odaszab. Na most itt kicsit más a helyzet, mert nem nagyon hallgatok Depeche Mode-ot a fent említett ok miatt, de mégis a net végtelen útvesztőiben bolyongva beleakadtam, tulajdonképpen megbotlottam majd átestem benne illetve rajta(feltetted magadnak a kérdést, hogy mégis mitől más a helyzet akkor?). Mármint a Wrong című számba akadt bele a tekintetem, és nem tudtam megülni, hogy ne postoljam ki, főleg hogy a klip is rendkívül tetszett, pedig retekritkán nézek klipeket. Na itt az embed vegyed egyed élvezzed.
Ha a reggeli Wii Fit túl combos kihívásnak tűnik számotokra, akkor langyosan ajánlom figyelmetekbe az alábbi klipben bemutatott melegítő és erősítő gyakorlatok összességét. A helyetekben az Ön-Megsokszorozás és a Freeze részek tökély szintjéig való felbicepszezéséigre fordítanék különösen nagy figyelmet. Kis gyakorlással és sok-sok kitartással menni fog, higgyétek el. Nekem már egy háromszoros ÖnMagam-Csínálásig megy. Oda s Vissza. [Ne tántorítson el, ha a müzli visszanyal.]