2010/10/27
00:59

Írta: Szerb Lisztesember

Daily IPv4 IPv6 NOT Daily

Kedves netfüggő társak, mivel mostanában mindenkinek kezdi égetni a gyűrűsujjkörmét az IPv4 probléma ezért most mi is írunk erről. Bizony, jön a VilágVége. Bizonyára Antikrisztus Bácsi rájött, hogy a tüzes eső az már smafu ahhoz képest, hogy elfogy a net. Elérhetetlen a Face. Nem lehet likeolni meg sharelni meg tölteni meg levelezni meg semmitse. Bizony, most jöhet a kollektív mea culpa, hogy ilyen sokan vagyunk és ilyen sokan birtokolunk egy rahedli internetképes csecsebecsét. Szóval várjuk az X-Day-t együtt békében. Internetszolgáltató olvasóinkat pedig szépen kérjük az IPv6 átállásra. Megértésüket köszönjük. [úgyis lesz valami]

komment

Címkék: tudás világnézet depsession

2010/10/11
19:16

Írta: LadArt_

Daily musick: Akkezdet Phiai - A skit érdekel (Újonc)

"Élek, s ez nem az én hibám: ígérem orvosolva lesz."

komment

Címkék: zene vers youtube depsession tiszteletreméltó

2009/06/21
17:20

Írta: LadArt_

egypernulla

Mostmár mi a francra várjak
Benn vagyok én
Kinn a varjak
A telefon kagyló
Tátog, nem csöng
Csak padló
Benne nincs gyöngy
Úgy hívják csönd
Peremvidék
Folyam
Nincs gázló.

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/06/15
08:09

Írta: LadArt_

napéj

 

Nekem egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy. Voltaképpen én vagyok a falra hányt borsó. Még csak annyit sem tudtam kinyögni. Miért is ne lennék én az az egyetlen, amikor.
Magam kitágítom, és még akkor sem érzem magam jobban, ha már én vagyok a Tejút. Csak azt érzem, hogy folydogálok a mélykék padlószőnyegen. Mert kiöntöttek. Valami ügyetlen kéz felborított és most magam vagyok a Tejút. Magam vagyok. Lassacskán beszív a szőnyeg, és alatta pedig az a fekete dolog, amit mi Áthatolhatatlan Sötétségnek nevezünk, végleg magába fogad. Kitaszít a nappal. Kitaszít a Nappal együtt. Csak utazom, nem is érdekel, hova, a Nap pedig egy vörös bőröndben az ülésem alatt. Mocorog, próbál kitörni, de legfeljebb szivárogni, csordogálni tud a cipzár résein. A másik oldalon nem értik. A szórt fény megmarad, de ennyi. Az ég világa. Semmi éles árnyék, az egész Föld egy stúdió a fotósoknak. A lámpák nem világítanak, azok jobban tudják, mint az emberek, hogy nincs többé rájuk szükség. Nekik nem kell magyarázat, beteljesítették a feladatot. Ellenben az emberek verejtékfolttal a hónuk alatt és a mellkasukon, rövidujjú szürke pólókban, kerek szemüveggel húsos orrukon mindenáron tudni akarják, a történtek okát. A feleségek otthon bíztatják a férjüket, hiszen ők ugyanannyira szomjaznak a magyarázatra, és amikor senki nem látja, titokban kicsit férjekké válnak. Egyébként fenntartják a látszatot, miszerint ők el vannak foglalva bonyolult érzelemvilágukkal, plusz egy titkos szervezet kezd el ügyködni, az NKSZ, amiről többet nem tudni, csak ezt a három betűt, amire a bankszámlájuk van bejegyezve.
Nem látom mi történik, csak valahogy érzem a gyorsulást. Folyton érzem, mintha a végtelenségbe gyorsulnék, de nincs mód a sebesség lemérésére. Én, a Tejút, bennem ezernyi pislákoló és lángoló csillag, és bolygó a hideg vagy fortyogó vagy gáznemű talajával, és lüktetnek mindannyian, pumpálják az ereimbe a fényt. Ez éltet. A tüdőm már 0,78 másodperccel az Áthatolhatatlan Sötétségbe lépés után teljesen elhal, és elkezdődik az a bizsergés mindenfelé, őrjítővé válik, és összpontosul a szemben. Egy idő után rádöbbentem, hogy többé nem befogadom a fényt, hanem az én szemeimből ömlik. A vörös bőröndöt nem szabad kinyitnom, valaki megmondta még az elején, már nem emlékszem kicsoda. Ha kinyitom, jelentőségemet vesztem, mint az összes többi ember. Ha kinyitnám, az emberek háborúznának a Napért. Így minden ember élete végéig keresheti az okot, ez tartja őket életben. Van egy bizonyos embertípus ami kihal ilyen életkörülmények között, de az a valaki azt is mondta, hogy járulékos veszteséggel számolni kell. És én hiszek neki, tudom, hogy nem volt oka hazudni. Elérve a lebegő állapotot, a gyorsulásérzés nem szűnik meg, csupán megszokom. Nézek le, vagyis hagyom hogy felnézhessen rám az emberiség. Belőlem jön minden fény. És én élvezem ezt. Mosolygok is elégedettségemben. Volt egy másik ember is a hátam mögött, akinek csak a hangjára emlékszem. Fagyos, gerinchasító hang volt. Csak annyit mondott „Meg fog halni. Jobb ha hozzászokik. Az élet nem játék.”. És mosolyogtam, pedig tudtam, hogy akkor velem jön a vörös bőrönd is, és a Föld népe értelmét veszti a sötétségben, hiszen eggyé válik vele. A Sötétség nem gonosz, csak megalomán.

 

komment

Címkék: vélemény világnézet brainstorma depsession

2009/06/13
11:10

Írta: LadArt_

0.5mmGerenDa;úgy hogy nem is érzed

ha akarnám nem lenne
ha nem akarnám meg de
kitolatok a rétre
behajtok a vízbe
az ablak plekszi
és csukott
itt ti
én ott
nemes cél az
szervdonornak lenni

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/06/09
17:23

Írta: LadArt_

GerezD.

Igazából függök tőled.
Alma vagyok a csutkán
Te vagy a gyümölcshús
Alulról nézek bambán
Értetlenül az esőben
Kitágul a perifáriám
Az agyam is
Bárcsak lenne kutyám
Vagy pöttyös labdám
De csak te lógsz egy fán
Felettem, túl sok emeleten
Lent meg én
Meg a tenyerem
Lábam alatt talpam
Bennem gyomorgörcs
Te, meg a nospa
Ott fenn
Egyedül
Nélkülem.

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/06/08
17:30

Írta: LadArt_

nincsmás

Beteríteném permettel
Ilyen sár izé se
A fejem benne
Szar az izlése
Szaga nincs
Átlátszik és vértje
A levegőburok
Nincsenek
Nem jó borok
Csak rámdől
Csakrám öl
Közömbös vagyok.

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/06/04
18:56

Írta: LadArt_

nem tűz elég.

őt nézed
nem engem
vele vagy
nem velem
Természetes életem termeszes lett de a termoszban hagytam egy kicsit. Egy teremnyi lét, másnap lecsorgott az államon térdig, ezt hoztál pedig azt mondtam narancslét. Nincs lét. Csak levet az is leves, meg leveles, mint a tészta ami főtlen de legalább fejetlen. Levelet kaptam, azt hiszem, de nem, mégsem. 300huf meg az is lejár holnapután. Tulajdonképpen mit gondoltál? Nem merem megkérdezni, a fény is kifolyik a szememből annyira fáj. Kör. De csak körvonal. Kör ami vonal. Váll amit vonnál. Képtelenség, már elkezdődött terjedni a füst bennem és látszik ahogy belepi a repedéseket a plafonon. Elharapom a nyelvem hegyét, marad az angol. Megmarnám, de gitár és hangol, meg könyv és barangol, firkálsz, utazol hátul, apád meg tankol, anyád tolatóradar volt és úgy parkol, jeled meg könnyen jött könnyen ment, tálcán adja nem kell mert csípős mint a mint az orbit orra hátuljában... tökéletes... minden csak nem az. Ismeretes, félrerántott kormány vagyok és kátyú az útszélen. Belémhajtanak. Átlapoznak. Betömnek. Ott marad egy dudor. Lepattan a tüske de a párna sem puha és az esős gyep sem érzéki. Mire jó ez? Arra hogy beleolvadj az üllőbe és kard helyett kalapács legyél. Vagy az se. Egy lyukas fújtató, egy tompa tőr.
Megpróbálom.
Kiveszem magam alól a tálcát. Bezárom a reteszt és barikádot építek. Felduzzasztom a tengert, eloltom a napalmot, megállítom a golyózáport, megvarrom a repedéseket.
Leveszem rólad a kezem.

komment

Címkék: vers alkotmány brainstorma makáma depsession

2009/05/23
08:39

Írta: LadArt_

Cím nélküled

 

Nem érzem magam jobbnak hogy Parti Nagytól idézek
Tűnődom megérem-e a jobbikba partiarcok is férnek
Most csak pár párt meg fejükön párta
Fogalmam sincs mire lesz jó ez a pár a
Pereg az időm midőn beperelnek
Ha homokszemet látok nem a tengerpartra emlékezek
Sivatag nekem minden egyes gondolat
Nem kéne de orromra kötöd megannyi gondodat
Utánam még a sóhaj is megfordul
A vas ha meleg, előbb áll majd elferdül
Peremvidék a belvárosban, értetlen emberek
Pedig ez az otthonom, véletlen itt élek
Üres minden utca, azt mondják itt laknak
Üreges lét, olyan szagod van mint a körömlakknak
Exportálom testemből az érzéseket
Egy portálon keresztül szolgáltatok térérzetet
Betérek az agyamba és kiheverek
Utcák, terek, agyaggalamb, meg az a gyerek.

 

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/05/16
11:42

Írta: LadArt_

Halás utáni megértés

 

Szó nélkül mindent
Szóval semmitse
Bennem a parázs
Benned hamu se
Szempár firtat
Szemben írnak
Vers a cél
Engem hívnak
Ingem csíkos
Hangom páros
Túl sokan akarnak.
Fekete árad
Fehér kezed
Magas árad
Kápráz hagyjad
Elegem van
Mind meghalnak.

 

komment

Címkék: vers depsession

2009/05/16
07:38

Írta: Ák_

Élethiány, éléshiány

Az élet nedűje, az élet szikrája. Agybajos mocsár, lépéssel süllyedő láp. Eltűnt, nincs sehol, nem találom, elszállt, szurdokba esett, megzuhant, megtört, széttört, a geigermüller meg csak kattog-pattog, recseg-ropog. Ki lett irtva, de nem szándékosan, kétségbeesésből, hülyeségből, következetlenségből, emberi mélységből, sötétségből, apátiából, haszontalanságból.
Mindenesetre már eltűnt, semmi vágy, csak feneketlen üresség. Milyen furcsa. Az lenne a logikus, ha sötétnek képzelné az ember ezt a fajta semmit, de nem. Átláthatatlan, áthatolhatatlan, hajthatatlan, acélszilárd, szürkésfehér lepel, halotti fátyolként borul a túlélők lelkére.
El akarja takarni a külvilágot, de a nem látás szörnyű, az egyetlen látásnál szörnyűbb dolog. Humoránál van az öreg róka, pedig most nincs is betépve, csak elsírta a pénzét, úgyhogy most könnyekre fanyalodik, őrülten kanyarodik, nincs benne életérzés, szagfelfogás, veszélyérzet, puha halálpihe, mint egy pille.
Félkarú rablón elszállt az ösztön, tudatos és az alatti, feletti, közötti, mögötti, csak ül és vár és néz és bámul és bambul és ül és üreges és üveges és üres a tekintet. A hóhatár alatt csak fájdalom van, felette csak zokogó báj. Ősi kőzet, de nem ósdi, nyitom-csukom, mindegy neki, bűzös lelet az egész már csak, nem marad pusztaság sem, pedig le akart menni alant, nem sikerült. Semmi motiváció, semmi akarás, a társadalom rákfenéje, miatta lobbiznak a halálbüntetés beszivárgásának mellőzése ellen.
Éljen a second-guess, a third person, a shooter, a scooter, és állítólag terrible liar, pedig még senki sem látta hazudni. Érdekes egybezuhanás, teketória nélküli érzelemáradat, márványpadlón, de sűrű hányásban. Habnyelő vízköpő, tehetetlen telepes, töketlen mező szindróma, terebélyes terméketlenség, tökéletesen totális innovatív önpusztítás.
Éljen a hagydmár, a szardle, a szarazélet, és mindenek fölött a túlélési hajlandóságtól sokszor független faktor, mely meghatároz élőt és holtat, élsz e vagy halszag, az élet egy túlélőhorror, zombik nélkül, sokkal rosszabb. Tekeregsz, hiába, független a faktor, Wasp Factory, fogalmad sincs, hogy az óralapon jársz-e, de nem is érdekel. A faktor független, ha akarod ha nem. Ez lenne a konklúzió? Nem. Nincs konklúzió, nincs lényeg, nincs értelem, nincs értelme, mindhiába.

komment

Címkék: agymenés alkotmány brainstorm depsession

2009/05/14
09:00

Írta: Ák_

magányhajó

Mézeshetek, ja. Meseautó helyett magányhajó, mézeshetek helyett rémesévek. Olcsó, tudom.
Ülök a lakosztály színpadias légköbmétereinek egyikében, egyedül, csak a pincér koccint, feljön, köszön, térd koccan, ennyi, helló szia. Hát ez van, még egy kicsit ki kéne bírnom.
Ja, hogy már elég a bírásból? Akkor nincs tippem, próbálkozz mással.
Ctrl+T, semmi tiszta lap. Valami motoszkál, semmi tisztaság, semmi koszos korcs, egyszerű, a maga elbaszott nemében szép homály, nem látni tőle. Van előnye, van hátránya; se szép, se undorító, de elszomorító. Sosem jössz ki jól, a banké a több esély, akkor is, ha csak színt raksz.
Felmegyek a medencedeckre, aztán a Beck’s deck, de hiába semmi, nincs a kezemben semmi, csak egy elavult avas aránytalanság, ráadásul görbe. Hümmentek, továbblépek, nincs opció, semmi alternatíva, alter narratíva. Kényszerpálya, vadászösztön. A kettő nehezen érinthető össze. Tehát kiválasztod – választod a szaft – a jobb felét a világnak, a habverőt, a rákpereputtyot, a bolyongós tekintetet. Én ezt teszem. Kimászok a hátuljába, az elején fúj a szél. Itt is. Megy a csónak megy a csónak.
Zátonyt kívánok, de átáll a másik oldal, semmi jéghegy, semmi szirt, csak apró koralldarabkák potyognak a csontjaimról, mást nem tud letépni a szél. Nem ijeszt meg, nem rettent el, csak simán elfúj. Apránként, ügyes a kis köcsög, alig veszem észre, csak a végén, amikor nem marad csak a sárzuhany.
Lelépdelek a gépházba, ott legalább van mozgás, szinte látom, ahogy basztatásul vitrolássá változik, de aztán visszaalakul, de csak mert imádom a vitorlásokat. Na, jólvan. Egy-sok oda. I scored, good job fella.
Krónikus pornónézés, unaloműző tehénteregetés, sárvakarás, kézmosogatás, luxuskiszolgáltatottság. Porig égnek a leomlott romhalmazok maradványai, ereklyék sem maradnak, örömtánc az esődance, de most máshoz szól, tudom, hogy meghallgattatok (de).
Zúg és pörög, nyugalmas ritmus, semmi kizökkenés, érzem, ahogy a szívem is felveszi, mint valami gyenge masinéria, de mindegy, sőt. Kényelmes megalkuvás, a vesztes háború tudata, de beetettek, úgyhogy öröm a szájbamasni. Szépíti a sztoriszelekciót, hogy tudok róla, de rontja az összképet egy rothadó piros rózsa. Tudom a romlást, engedek neki, elég volt belőle, kérek még a velőre szaft, már csak tényfelfogással bírom a hercehurca netovábbját. Ilyen-olyan érzelemhullámvölgyek, készülök hullámháton tüzelni, de mire felérek, elsorvad a lépésszámom. Zene amire újraszinkronizálódok, de mindegy, a gépházba kár volt lemenni megnyugtatásért, azóta azon a ritmuson zokogok, ennyit erről. Sosem adom fel. Lélegzet vissza, semmi válasz. Érdekes mentálpszichológiai tünet, de hagyjuk, hátha evolvál.
A zaj megőrjít, a nyugalom megőrjít. Konzekvencionális konklúzióként korrekten levonható, mint a már eleve félárbocos zászló, hogy velem van a baj, bennem a téma zacca.
Akkor inkább hagyom is.  

komment

Címkék: agymenés írás alkotmány depsession

2009/05/13
19:42

Írta: LadArt_

GöDöR.

 

Várok csöndben
Fehér zaj
Bennem
Hiányzik a hullám
Fehér, üveges
Üres szó
Fekszik mereven
Hullán
Borul a szék
Surran
Izzadt, megáll
Annyira
Hogy már.

 

komment

Címkék: vers alkotmány depsession

2009/05/11
09:59

Írta: Ák_

abandoned soldier

 

Nyikorognak az olajozatlan vasrácsok. Tökmindegy. Húúúú, scary, mondanám, de aztán meggondolom magam. Mert nem is. Normális esetben igen, de most már nem ijedek meg. Először is az esetek nagy részében én vagyok az ijesztőbb, az esetek kis részét meg csak simán leszarom.
Nyikorgás, elhagyott épület, dohos betonbűz. Nincs benne semmi érdekes, de én ezt akarom érezni. Vagy nem, de tetszik-nemtetszik itt vagyok, úgyhogy ezt kell szagolni. Egy helyen mintha besütne a fény, de a pillanatnyi öröm gyorsan elszáll, csak azért teszi, hogy megvilágíthassa az elhagyott számára a porréteg vastagságát. Még arra is lusta, hogy szálljon, annyira sok, hogy leülepedik, mint valami mocskos iszap, úgy fog körül bokát-térdet. Az ember (ember?) után kavarog, fellendül, megcsillan, kiröhög, visszaesik. Jobb esetben. Rosszabb esetben letüdőzi az ember (eh?) és leülepszik a torkára, gyakrabban kell levegőt venni, fuldoklok, nem kapom, pedig kérem, akarom. Szar az élet, de meghalni még nem akarok. Ötcentis rétegben áll a torkomon, érezni a sikamlósságát, undorító. Áh, nem is a por undorít, azt már megszoktam. A torkom is magától szorult össze, már kezdi feladni az akarást.
Kinyitok egy ajtót, már nincs ereje megcsikordulni, letörik egy fogdarab, átlibben egy köpeny, de csak magamat látom egy kitört tévéképernyőn. Illetve azt hiszem, de nem, csak az árnyékom. Jólvan akkor, megnyugszom, de nem attól, hogy nem bánt. Nem érdekel, hogy bánt-e, de az árnyékom már velem van egy ideje, megszoktam, mindig számíthattam rá. Még sosem fordult elő, hogy kellett és nem jött. Az ember legmegbízhatóbb barátja. Szerencsétlen jólelkű árnyéknak pedig görbe tükör a személy amit szolgálni ítéltetett. Vagy inkább kárhoztatott. De nem kérdez vissza, semmi second-guess, csinálja amit szeretnél, veled van tűzön-vízen.
Fel a lépcsőn, át a hallon, azt hiszem hallom, de semmi. Madárcsicsergést haluzok, de csak egy eltévedt patkány hullájának a szaga öltött alakot egy darabokra tört mocskos tükörben. Pedig már reménykedtem, de nem.
Nyomasztó a sok négyzet, minden olyan szabályosan sarkos. Talán valami hülye feltaláló rájátszása a sarkítás fogalmára? Nem tudom, de elegem van a szabályosságból és a szögletesség uralmából. Elveszettség áthelyeződik, visszavonul pihenni, előtörő düh, feltörő harag, mindent elsöprő pusztítási vágy, de csak egyetlen pillanatra. Hiba volt visszaküldeni az elkeseredett elveszettséget pihenni, mert újult erővel veszi vissza, ami neki jár, a trónt a koponyámban. Agyat nem merek mondani.
Várom, hogy csikordulva meginduljon a lift, de nem. Akkor váltok, realista vagyok, mondom magamnak. Hogy indulhatna meg, nincs itt senki. De talán pont most szakad el valami és zuhan alá a mélybe, pillanatnyi kárörömmel és adrenalinnal ellátva a szívemet. Áh, meddő remény, különben is az én vérpumpámnak már tökmindegy. Felesleges is törnöm magam.
Az árnyékom kérdőn rámpillant, mondom neki, hogy ne izguljon, majd megyek én előre, és közben fellépek a lépcsőre. Persze nem mondom neki, csak gondolom. Nem mintha nem szeretnék kommunikálni az árnyékommal, szoktam is, de annyira azért nem vagyok erős, hogy ezt a tonnás reménytelenséget, ezt a veszélyesen beállott csendet bárhogy is megtörjem.
Megpróbálok torkot köszörülni, hogy egy kis levegőhöz jussak, de hiába. Mozdulatlan félhomály kint is, bent is. Megindulok a következő felfelé vezető túrára. Már zihálok, de hátha. A kétségbeesés erős dolog. Nem annyira, mint a harag, de hátha így is felérek.
De vigyáznom kell a reménnyel és az ábrándokkal. Még az sem biztos, hogy felfelé megyek, remélhetőleg majd a végén kiderül, hogy mért szenvedtem ennyit. Mondjuk nem hiszem, de hátha.
Hoztam magammal szeretnivaló kisállatot - ha úgy tetszik: barátot -, de még a legelején megállította az élet humorérzéke, fennakadt a csendben, elsüllyedt a porban.
Ez már a végső emelet, fent vagyok, juhú. Beragadt az ajtó. Be akarom törni egy közelben elhelyezett fejsze segítségével, de az akarás megintcsak kevésnek bizonyul. Először nem bírom felemelni, majd súlytalan lesz és szertefoszlik. Csak a keserű, dohos por ironizált velem. A kurva anyjával szórakozzon.
Segített. Pont ez a kis düh kellett, nekirohanok az ajtónak, a vállam reccsen egyet, az ajtó nyikordul, én felpillantok, az árnyékom nekifeszül, megpróbál kibújni az icipici résen ami keletkezett. Biztatom, majd kintről segít nekem is. De nem fér ki, hiába. Immár fél kulcscsonttal ismét nekirontok, de most semmi. Pedig az előbb nyikorgott, hallottam.
Megmozdult, éreztem.
Ledőlök, összeesek, elsírom magam, zokogok, nem lehet, hogy az ajtóig elszenvedtem, és itt van vége. Az élet leszól fentről; közli, hogy már miért ne lehetne, ne legyek már hülye.
Elhúzom a számat, ezen már csak röhögni lehet, bazdmeg ilyen nincs. N I N C S.
Sosem tudja, mikor kell befogni, mert közli, hogy ’de van’.
Sajnos nem sikerül felhúznia, csak elszomorít. Az árnyékom felkiált, széttárja a karját, felránt, és közli, hogy vagy kimegyünk vagy belehalunk a dörömbölésbe.
Neki is állok, felbuzdulok, semmi. De aztán jön és segít, és megint megnyikordul. Toljuk, húzzuk, vonjuk, törjük, zúzzuk. Lejjebb mintha láttam volna egy százéves asztalt, amivel betörhetnénk… Nem, nincs erőm lemenni, abba egészen biztosan belehalok, ha csak egyet is vissza kell lépjek.
Órákon, napokon, éveken keresztül küzdünk a mázsás vasajtóval, étlen-szomjan, mire végre kiszakad. Mintha csak feltépték volna, mintha tíz deka lenne az egész, és sosem lett volna beszorulva. Örülök, kijutok, de csak szürkeség vár. Tudtam, hogy nem kell nagy reményeket táplálni a feljutással kapcsolatban, de nem gondoltam volna, hogy feljutok, és itt sem jobb semmivel. Körbenézek, ugyanaz a szar mindenütt. Csak még undorítóbb. Vagy talán nem is az, de előttem az egész megtett utam, és ez nem segít. Sóhajtok, a vállamra teszem a kezem, mintegy megnyugtatólag, majd lehuppanok valami… Hát, valamire, és nézek. Nézem a sokmázsa szart, ami innen fentről is ugyanolyan sokmázsásnak tűnik, és ugyanolyan szarszagúnak látszik. A doh is ugyanolyan mocskos és undorító, a csend is ugyanúgy hangzik. Mégegyszer lehuppanok, pedig úgy emlékszem, hogy az előbb ültem le.
Ülök és nézek előre.
Várom a napfelkeltét. És reménykedek, hogy nem a napnyugta a követező műsor, pedig tudom, hogy a hiú ábrándok nem vezetnek semmi jóra.

 

komment

Címkék: írás alkotmány világnézet depsession

2009/05/10
09:54

Írta: LadArt_

All By Myself

Minden jog fenntartva (c) 2009 LadArt_

Ajánlva, akinek ajánlva, ő úgyis tudja;)

komment

Címkék: alkotmány képalkotás depsession jókép

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása