őt nézed
nem engem
vele vagy
nem velem
Természetes életem termeszes lett de a termoszban hagytam egy kicsit. Egy teremnyi lét, másnap lecsorgott az államon térdig, ezt hoztál pedig azt mondtam narancslét. Nincs lét. Csak levet az is leves, meg leveles, mint a tészta ami főtlen de legalább fejetlen. Levelet kaptam, azt hiszem, de nem, mégsem. 300huf meg az is lejár holnapután. Tulajdonképpen mit gondoltál? Nem merem megkérdezni, a fény is kifolyik a szememből annyira fáj. Kör. De csak körvonal. Kör ami vonal. Váll amit vonnál. Képtelenség, már elkezdődött terjedni a füst bennem és látszik ahogy belepi a repedéseket a plafonon. Elharapom a nyelvem hegyét, marad az angol. Megmarnám, de gitár és hangol, meg könyv és barangol, firkálsz, utazol hátul, apád meg tankol, anyád tolatóradar volt és úgy parkol, jeled meg könnyen jött könnyen ment, tálcán adja nem kell mert csípős mint a mint az orbit orra hátuljában... tökéletes... minden csak nem az. Ismeretes, félrerántott kormány vagyok és kátyú az útszélen. Belémhajtanak. Átlapoznak. Betömnek. Ott marad egy dudor. Lepattan a tüske de a párna sem puha és az esős gyep sem érzéki. Mire jó ez? Arra hogy beleolvadj az üllőbe és kard helyett kalapács legyél. Vagy az se. Egy lyukas fújtató, egy tompa tőr.
Megpróbálom.
Kiveszem magam alól a tálcát. Bezárom a reteszt és barikádot építek. Felduzzasztom a tengert, eloltom a napalmot, megállítom a golyózáport, megvarrom a repedéseket.
Leveszem rólad a kezem.
