2009/01/04
10:43

Írta: Szerb Lisztesember

Majomok

Mivel már rég volt lemez ajánló, így úgy gondoltam: ELJÖTT AZ IDŐ. És mivel a múltkori, egy hazai zenekar albumát dicsőítette, a mély-magyar szívem úgy érezte helyesnek, hogy most egy Dunán-túli (meg még pár folyón túli) angliai zenekart értékeljen.
            Ez a zenekar nem m á s   m  i  n  t      a        z    
      Arctic Monkeys. Szóban forgó lemezük pedig a 007- es év április 18-adikán megjelent Favourite Worst Nightmare.  [Nem, nem áll szándékomban tükör fordítani! A Szerk.] Természetesen már az előrevetíteti, hogy teljes mértékben elaléltam az albumtól, hogy berakom ide a blogra, mivel ez nem egy zenei blog, így csak a legjobbak kerülnek be, mint az élet részeit alkotó iZÉk. Kis tudományos hozzáállás. Aki ért ehhez, azt mondja, ez sokkal pergősebb mint az eddigi lemezeik, (wiki szerint azért, mert, hogy ez már a földkörüli turnéjaikat tükrözi, nem pedig az azelőtti kispályás életüket : )). Biztos igaza is van. Tényleg pörgős, de én megtaláltam az egyensúlyt a lassú és a gyors számok lehelet vékony mezsgyéjén. Amúgy meg az egész világ lehidalt tőle (joggal), plusz hiper-mega-kétszeres platina lemezes is, néhol. (Nálam biztos.) Hallgassátok agyon, válasszatok kedvenc számot és kedvenc részt a számokban.

Az ÉN kedvenc számaim:

D is for Dangerous (mint gyors)

505 (mint lassú [vége felé már nem annyira])

Teddy Picker

Matador

(Banyek, hányat is választhatok 14-ből? Há kit érdekel, énblog.)

Balaclava

Old Yellow Bricks

Brianstorm (Ezt úgyis hallottátok már.)

3 komment

Címkék: zene youtube

2008/12/29
21:26

Írta: Szerb Lisztesember

sós

Ha agyon etted magad szaloncukorral és már nem bírod az édeset, nesze neked s.o.s.. Most szerencsére nem Rihana gondozásában csendül fel eme nagyszerű dal, inkább egy kis TLSP éneklésben manifesztálódik a dolog. Amúgy tényleg lehet valami alternatíva ebben a dallamgarázsban mert már elég tetemes számú együttes oder énekes feldolgozta. (Igen az ironikus verziót is beleszámoltam.) A kliphez annyit, hogy legalább nincs. Íj módon megúszunk 2:41 másodpercnyi tömény vonaglást, azért ez is előny a huszonelsejedik században.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene youtube

2008/11/26
16:09

Írta: Szerb Lisztesember

TeCső.com

Az internet azon bizonyos bugyraiban ismét valami különleges csemegét véltem felfedezni. Ez alkalommal youtube szervereken izzik a megamixelés, video cibálás. By Mike Relm. Aki kicsit is szereti a vj, dj munkákat és mixelegetéseket azoknak kötelező. Én teljesen beleszerettem.

Az első videó sokkal viccesebb, hogyha láttátok a három trailert (Traspontrer 3, Teh Sripit, Purishen) szóval elötte kis apple.com/trailer en való kolbászolás, aztán jöhet a tömör-gyönyör(csakazértis nem mondok linket, nézzétek csak végig applén a többi trailert, művelődjön csak az olvasótábor). Egy, két hár. Go.

Trailer csata

YoutubeLive

2 komment

Címkék: zene youtube

2008/11/17
18:07

Írta: Szerb Lisztesember

MéhMajom csakazértis

Nah sokat filóztam, fel tegyem-e a méhmalyomot linknek, vagy sem? (kb. fél nano secundumot) Elég beteg film, viszont ÉNblog, azt csinálok amit akarok elven felteszem. A háttér információ annyi, hogy a zenéje szerepelt a pekingi olimpia egyik advertében is. Nah most már megközelítőleg ugyanolyan okosak vagytok mint én. Ééééééééééés íme.

2 komment

Címkék: zene youtube hülyenet

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása