Abban a becsesen csodás pillanathalmazban van részem, amikor is legesleg először postolok nem otthonról. Na ez most hirtelen nem is tudom, hogy igaz-e, de attól tartok, szintemár rettegek, hogy igen. Azonbanviszont ezzel az a járulékosveszteség jár, hogy csakéskizárólag annyi időm akad, ameddig vendéget látóm megtisztítja hajának hullámait, vagyishogy a kelleténél és az egyben megszokottnál rövidebbre fogom a szőrét eme mamutkölteménynek. Plusz az is jár, mint egy mekmenühöz, hogy laptopon írok, vagyishogy a hibáim posszibilisebbek, remélem ti meg toleranciásabbak lesztek.

Szóval Május köszöntésének végjátékát, talán egyes nézőpontokból csúcs-tetőpontját (a trilógia ötödik részének utolsó hetedét) hozom el nektet, szintén a Word of the Week session kereteiben.

Nahát nem más a helyzet, mint hogy képzeljétek el, ahogy valaki útbaesik. Szerintem ezentúl rekonszideráljátok majd eme szó-expresszió használatát. Rendkívülimódon sajnálom, hogy eme hálás témáról, mondhatni már-már topikról mindösszesencsupán ennyit tudok írni, mert lenne hova ragozni minden végzethozammal együtt vagy a nélkül. Akárhogyis, többet nem mondom, ho

Itt rámszakadt egy kis szünet, de visszament hajatszárítani. Namivel az előző fonalamat már elveszítettem, lassan be is fejezem a szavak lánccá fűzését.

Na még annyit azért hozzátosznék, hogy Lada mester-barátom értelmezésében ez sima betonaszfaltba csapódást jelent, én azonban, bár ezt száz százalékig elfogadom és végülis egyet is értek vele, egy másik opcióval is előrukkolnék. Szóval szerintem az is meggondolandó, ahogy frissen öntött még meg-nem-kötött aszfaltba úgymond placcsan valaki. Ugye, whehehehe?

Ladies and Gentlemen, The Word of the Week Award goes to: útbaesik!