Írtam a minap egy alkotás-irományt, röviden alkotmányt. Ezzel egyben új TAG-ot is alkottam. Na, kipostolom nektek, hogy megcsodálhassátok, de készüljetek fel, mielőtt klikkeltek. A megítélését rátok bízom, nem is mondanék róla elöljáróban semmit, mindenesetre nem toltam ki a főoldalra. Szóval klikk ide és enjoy.

Elindult az agyam. Útra kelt. Képzeld csak el. Nem az elmém, mindenféle emelkedett metaforaként, hanem az agyam. Megunta, kiszállt, kidugta a lábait, felkapott valami olcsó napszemüveget, aminek a hatására leginkább ki fog égni a szeme, és megy. Megy az agy.
Kétségben van esve, nem tudja, hogy mi van.
Egy bűzös mocsárban, valami rothadó lápfélében sétál. Persze az ótvar bűzt nem érzi, inkább csak látja. Bizony, a bűz látszik, amolyan kosz-féle. Messziről megmondod és undorodsz tőle. Ez nem az a fajta büdös, amihez hozzá vagy már szokva, az agyam olyan átható, dögszaghoz hasonlatos görénybűzt lát, hogy annak szavakba formálása meghaladja a képességeit.
Hirtelen egy gyors tempóváltással gondoskodik arról, hogy átlépjen valami élőlényt, és ne rúgjon belé. Milyen kedves. Elképzeli, ahogy megkapja a Nobel-békedíjat.
Egyébként valaha divatos ingben van, ami ugyan még nem tekinthető teljesen idejétmúltnak, inkább csak látszanak rajta az idő acélállkapcsának harapásai. Itt-ott foszladozik, néhol tépett, mindenhol gyűrött, és bár nem kifejezetten mosatlan, de mégis árad belőle a dzsuva, magyarosan. Csipős-paprikás.
Mint a lehelete is volt egykoron. Ma már csak inkább a pokol legbelső bugyraira hasonlít, egy kis adag, frissítő lilahagyma-karikával.
Egyre csak megy, de nem halad semmit. Ugyanabban a lápos szarban van, amiben eddig, pedig ő akar menni, lépked ahogy tud. Végül egy hegy elkezd jönni felé, aminek megörül, de hiába. A párás fulladást felváltja a köhögős-poros kietlen semmi. Csak egy szikladomb, semmi különös. És ettől a semmitől olyan taszító. Melankolikus állapotban az agyam szereti nézni a száraz, haldokló növényekkel teli tájat, meg szomorkásban is. De ez semmilyen állapothoz nem passzol, semmihez nem kéne dukáljon. Ez az üres semmi, a negatív nulla. Akárhol is vagy az országúton, akkorát rúg az arcodba, hogy visszarepülsz egy pár kilométert. Akárhol vagy az érzelmi skálán, legalább eggyel lejjebb kerülsz az ilyen halott kopárság láttán.
Aztán azt hiszi, hogy meglátott egy fát, de csak a bal fele képesített le neki egy segélykiáltást, amit a föld végtelensége küldött. Ez szörnyen lehangolta, de aztán rájött, hogy ez talán azt jelenti, hogy van még valaki, aki úgy érez, mint ő. Ekkor elkezdett dolgozni, kereste a megoldást amivel közelebb juthatna a végső igazsághoz ami a segélykiáltásban részben megtestesült előtte. Közeledik a rokon tudathoz, vagy akármihez! Ahhoz, ami a föld mélyéről jött.
Aztán a földből kihal ez az utolsó reményzsineg. Ezzel még mélyebbre taszítódik a drága szökevény agyam. Már azt hitte, erre nem. Jellemző.

 

Ák

Bár maga a kivitelezés zseniális, engem kiráz a Hi-Deg ha nézem. A zene, figurák és az egész hangulat leginkább egy A-kategóriás horrorra emlékeztet, ami még fényes nappal is megrémiszt. Persze könnyűszerrel megeshet, hogy csupán én vagyok ilyen puha-. (Akkor is nyomasztó és rémisztő. A Szerk.)  Az elején még gyanútlanul szemlélődőknek mondanám, vigyázz, a vége már hard-magos lesz. Én biztosan rosszat álmodtam tőle, csupán nem emlékszem rá. Jó nyomódást.

Csak, hogy ne mindenhol Banksy neve merüljön fel a street-art szót tartalmazó mondatokban, gondoltam megismertetem veletek egy másik zseniális utca-művészet művész nevét. Ő nem mááááááááss mmmmiiiinnnnnnttt Ericailcane. Lenn csatolom, hogy mi van a nyúlon túl, de ha valaki mélytengeri búvárkodást akar rendezni művei között, akkor ajánlanám a Flickr.com keresőjének aktív használatát. Jó mulatást.

Ha már enyém a deck(attack) akkor kezdeném a hatalom átvételt egy mega-hiper-über-brutál (a megát mondtam már?) bloggal. Kicsit ambivalens erről a site-ról írni, mivel a megü-hiper-über-brutálságából kifolyólag muszáj bemutatni, viszont képviseli mindazokat az értékeket, amit én is magamévá szeretnék tudni, íj módon frusztrál is egyben. Na jó de csapjunk a L’ecsó-ba és kanyarítsunk ki egy világraszóló linket a Dologról. A Dolog neve Eboy Blog és gondolom Eboy(de lehet, hogy Eboy egy cég, vagy csapat, vagy ilyesmi) írja. De írás (ja és amúgy inkább csak képeket tölt fel, szóval az írás ebben az esetben a postolás szinonimája) mellett sok, nagyon sok cuccot is készít, tervez. A shopban ezeket lehet megfigyelni (én személy szerint jobban preferálom a megvételüket, de hát a takaróm épp a szegycsontomig ér, így ezt kihagynám). Let’s vásároljuk fel a shopot.

Tudom skaczok, hogy vége a karácsonynak így nehezen fogjátok venni a következő akadályt, ami abban merül ki, hogy rögvest ne rohanjatok be a legelső internetes-bódéba és rendeljétek meg az általam rövid időn belül feltárt használati eszközt. Ez nem más, mint az (!) biztonsági toll. Mi a hóhér véres kaszája? Kérdem én. Mi a hóhér véres kaszája. Mondod te. Egy szó, mint száz, aki értő kezekkel használja, az kegyetlenül fejbe klopfolhat valakit ezzel a robosztus, alu, a végén üvegtörővel rendelkező író alkalmatossággal. És szerintem még a szemét is ki lehet szúrni vele. De szerintem erre nem tér ki a használati utasítás. Ja és elegáns megjelenésű, sőt tollként is funkcionál. Nagyszerű ajándék lehet, űrhajós barátainknak, hozzátartozóinknak. Csak aztán vigyázzatok az értő kezeikkel.