2009/10/15
08:54

Írta: Ák_

Lázadás#2: duplekikelet

Ha már a múltkor felkeltünk a Riot-tal, amit visszahúztam a jelenbe a 2037-es előredátumozásából, akkor most amolyan minisessionre pályázva folytatnám a sort, amit háromfogásosra tervezek. Az előző egy jókis fincsás gulyás-suppe volt, most jön a marhapörkölt galuskával és végül de nem uccsó sorban majd lecsúszik a somlói is, a közeljövőben.

De most még csak a második kisadag álompiténél tartunk, úgyhogy ide fókuszálok. És majd amikor a sessionre utólag messziről tekintetek, értitek - és remélem értékelitek - majd a sokszínűségét. Eme sokszínűséget reklámozom eme megmozdulásommal is, amiben egy kevésbé imádott műfaj kissé talán elkorcsosult, még kevésbé közszeretett képviselőjét lököm fel virtuális nagyszínpadunkra, amolyan középső töltetként az első és a végső csapásaim közt, mondhatni azért, hogy kihúzzátok a telet, hogy át legyen vészelve a rés, mert bár akármennyire is szeretem én ezt a mókát, tudom hogy legtöbbeteknek megfekszi a gyomrát ez az ízlésének bőven túl zsíros marhapöri. De azért remélem nem érzitek majd elpazarolt időnek, cserébe szereztem élőfelvételt (dejó vagyok:P), dobok, gitárok, semmi DJ-pult. Vagyis LIVE. Juhúú.

Amúgy kifejezetten javallom a videó végignézését, nem végig ugyanaz megy :) Gitárdurculás, meg minden.

Ja és hadd ajánljam figyelmetekbe az alkalmasint dekódolás-gyakorlásra alkalmas, rövid, tömör, ámde remekféle lyricset!

Ladies and Gentlemen, I proudly present Pendulum: Mutiny! Enjoy!

Igen, Mr. Szemfüles, egyszer már volt kint, de nem akartam kihagyni a Lázadás-minisessionből :)

Szólj hozzá!

Címkék: zene youtube dnb

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása