Ez az atlantai designer főleg extraminimalista műveket készít, mind poszter mind tipográfia terén, de szerintem ez a legjobb sorozata, mondom ezt, miután végigböngésztem az oldalát.
Egyébként van még a honlapján arculat, illusztráció is, érdemes átfutni, akár inspiráció után kutatva is.
-Hey, Wa#&@%ce?
-Yep?
-Emlékszel még a szomszéd csajra?
-Arra amelyik csak lámajárásban volt hajlandó bevásárolni?
-Neeem, arra amelyiknek egész kis gyűjteménye volt középkori kínzó eszközökből. Tudod, amelyik nyújtópadon aludt minden este.
-Ja, naná.
-Hát izé, áthívtam egy photo shootra, remélem nem para.
-Banyek Gr@&+~it! Most mindenki azt fogja hinni, hogy meg photoshoppoltuk!
Christian Stoll munkája bennem kétes érzelmeket vált ki, hiszen néha giccsfotográfiának érzem, néha meg nagyon frankón fotózott képeknek. Az én véleményem az, hogy a legnagyobb erénye, hogy ilyen erősen meg tudja fogni fotóban a terek végtelenségét vagy a monumentalizmust. Stoll egyébként New York és Düsseldorf között ingázik, és fotóz többek között a General Electricnek és a Microsoftnak is.
Ti mit gondoltok róla? Ugrás után még több kép tőle.
Guido Mocafico oldalán nem éppen az önfényezés játszik központi szerepet, ezért nem sokat tudtam meg róla, de végülis teljesen mindegy, mert amikor megnéztem a képeit, csak azok érdekeltek többé. Úgy néz ki, munkássága nagyrészt abból áll, hogy gönyörűszép tárgyakat - fegyvereket, zsebórák belsejét - és állatokat fotóz gyönyörű bevilágítással. Fotói között szerepel még régi csendélet festmények fotóimitációja is valamint virágok.
A hajtás után egy elég kövér válogatást görgethettek végig, mivel nehéz volt választani.
Mai kedvenc fotográfusunk nem más mint a cím. Benne azt szereti A. Szerk. ,hogy míg mások szürrealitásukban az idegenhez és ijesztőhöz rohannak (ámbátor jól teszik eme rohanásukat) addig mai fényképészkénk egyáltalán nem félelmetes dolgokból állít össze egy kicsit más világot mint az általunk ismert. Annyira kicsit, hogy akár még természetes is lehetne. De nem az. A buborékfejű ember pedig zseniális. Nyomjál NA MUTÁ-tot.
Evan Baden fotós rájött, hogy mennyire vicces lenne kívülről megnézni a tükörbefotózós és kinyújtott karral lefelé elsütött Facebook selfshotokat, mi több ezeket jó minőségben elkészíteni, mintha tényleg szemtanúi lennénk az eseménynek. Csendben jegyzem meg, hogy mi a szerkesztőségben erre már rég rájöttünk, milyen jó kis sorozat lenne ez, de innentől már fölösleges a beszéd, hiszen nem mi csináltuk meg. A képek egyébként az eheti New York Magazine-ban meg is fognak jelenni.
Ugrás után még több kép a sorozatból.
És mi más kell egy ilyen kívül rideg, belül meleg vasárnapi délelőttre, esetleg délutánra, mint ezek az ábrándos képek?
Eme fotográfer, mivel az [bár képei nagyon hasonlítanak egy foto-realisztikus festményhez, de mégis fotográfiák] zseniálisan vegyíti az érzelmeket és variálja az emberi outputot szinte ugyanarra a sémára úgy, hogy az élvezhető legyen a huszonharmadik kép után is. Saját bevallása szerint a protoreneszánsz festmények inspirálták eme munkásságára, azóta pedig szinte minden médiumból keresi a határvonalakat képeihez.
