2012/04/11
12:32

Írta: LadArt_

Zselésített zene

noisy-jelly-550x309.jpg

Egy francia illetőségű művész, Marianne Cauvard alkotása, a Noisy Jelly engem rögtön megfogott. Készített egy dobozkát, ami első ránézésre akár egy szépen megformált vízfesték készlet is lehetne, de ha jobban megnézzük, színeink limitáltak és különböző fura öntőformák állnak a rendelkezésünkre. A doboz igazából arra való, hogy a zselét zenévé alakítsuk. A különböző színek az üvegcsében más és más hanghatásokért felelnek, ezeket különböző arányban összekeverve sokféle hang állítható elő. Miután kikevertük valamelyik formába a hangunkat, pár perc múlva zselévé alakul és ráborítva a játéktáblára, érintésre hangot ad. A trükk, hogy az üvegcsékben más és más sótartalmú folyadék van, a tábla pedig tele van szenzorral, ami a zselé sűrűségétől, az ujj távolságától és a benyomás erősségétől függően generálja a hangot a számítógépen.
Szimbolikus dolog ez, kicsit vonjuk-le-a-tanulságot érzést kelt, milyen nagy jóság is lehet az elektronika meg a kémia, igen, igen, sőt, ilyen gyönyörűségeket is létrehozhatunk vele. Sajnos a sarki CBA-ban nem kapható a dobozka, egy prototípus készült belőle, szóval a szimbolilzmus tényleg megrekedt saját fázisában.

Szólj hozzá!

Címkék: zene design világnézet vimeo

2012/04/10
12:12

Írta: Szerb Lisztesember

Öntörő porcelán

martin_klimas (1).jpg

Martin Klimas érdekes projektet csinált, ami hivatalosan egy fotó sorozat. Harcedzett kerámia figurákat eresztett össze az objektívétől sasolt fehér ringben, hol ezek egymásnak esvén ripityomra darabolták a hasonlóan törékeny ellent. S ezen figurák semmivé/porrá/szilánkká/mássá változását örökítette meg. Mely egy furcsa percepciós dolog lett, hiszen egy fokig életre keltek a figurák, cserébe azok halálának módja merőben eltér a megszokott vérfröccsenős verziótól. [nem tudom nem megemlíteni a Top Secret bizonyos jelenetét]

martin_klimas (2).jpg

Szólj hozzá!

Címkék: képalkotás fényképzelés

2012/04/10
11:22

Írta: Szerb Lisztesember

Batker Vs. Joman

batker.jpg

Versus by Patrick Seymour

Szólj hozzá!

Címkék: print képlegény

2012/04/09
21:57

Írta: Szerb Lisztesember

The Great Escape

escape.jpg

flyingmouse365

Szólj hozzá!

Címkék: print

2012/04/09
21:46

Írta: Szerb Lisztesember

Fux the world

fuck_the_World.gif

[some tumblr link]

Szólj hozzá!

Címkék: gif

2012/04/09
21:44

Írta: LadArt_

Fából rádió

wooden_radio-t1-460x460.jpg 

Eme rádió gyönyörű, mondhatjuk elsőre, mikor szembejön, mert tényleg az. Ám az már nem látszik rögtön, hogy Singgih Kartono egy indonéz kis faluban facsemetékből faragja ki a darabokat, és minden elhasznált avagy kivágott facsemete helyett egy újat ültet. Menő. Nem is beszélve arról, hogy a rádiócskát időről időre olajozni kell, nem ám motorolajjal, hanem fakezelő olajjal, hogy tárgy és használója között szinte már barátság alakulhasson ki az idők során. Egy letisztult svéd bútorokkal berendezett, de színes lakásba simán el tudom képzelni. Vagy ide a polcomra. MOST. Kár hogy 225 dollárt kóstál.

wooden_radio-5-460x460.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: design

2012/04/06
12:37

Írta: Szerb Lisztesember

Assoholic

assoholic_43.jpg

[random chick]

Szólj hozzá!

Címkék: assoholic

2012/04/06
12:35

Írta: Szerb Lisztesember

Crucifix

ikea-american-designer-crucifix1.jpg

Ikea-Crucifix

Szólj hozzá!

Címkék: világnézet

2012/04/06
12:22

Írta: Szerb Lisztesember

Nike - I Would Run To You

i_would_run_to_you.jpg

A sportos csaj összejön Puhány Pállal és elhatározzák, hogy egymáshoz futnak. He dies. Neeeem iiiis. Lényeg, hogy megint sikerült Nike bácsinak/néninek egy hangulatos kis reklámot összedobni. Én veszem a futócipőm és megyek is szerelmemhez, nyilván Amerikát átszelve. Tegyetek ti is így.

Szólj hozzá!

Címkék: brand youtube világnézet tiszteletreméltó

2012/04/05
21:38

Írta: Szerb Lisztesember

PenisStation

league-against-cancer_joystick.jpg

Fiacskám, lányocskám, a pénisz nem játékszer. Mondhatnánk, amikor először meglátjuk eme rákellenes kampány egyik plakátját. Ámbár maga a szlogen nem is ezt mondja [Give your fingers a better use. Examine yourself for testicular cancer], hanem, hogy inkább vizsgáld magad, mint blackberryz, de akkor is kicsit furcsán jön ki a kontrolleres bugyogó. A lényeg, mint mindig, hogy megvan a két másodperces reklám inger, hiszen a szemet kibökő tökök kapják meg oly értékes figyelmünket. S miután ez megtörtént, átterelik emez kapott figyelmet egy nemes greater goodra, mely a hererák elleni harc. Helyes.league-against-cancer_magicube.jpg league-against-cancer_smartphone.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: reklám tudás

2012/04/05
00:49

Írta: Szerb Lisztesember

Gabriel Medina

gabriel_medina.jpg

Garbriel Medina jól tud szörfözni. Körülbelül erről szól ez a majd' tíz perces videjó. De van benne fasza trükközés, seggek és jó kis muzsika. No, meg odatett vágó skillek. Szóval szerintem mindenképpen érdemes, ha nem is tíz percet, de mondjuk kettőt minimum meglesni belőle.

Gabriel Medina // Hawaiian Short Film from Grupo SAL on Vimeo.

Szólj hozzá!

Címkék: vimeo tiszteletreméltó

2012/04/05
00:35

Írta: Szerb Lisztesember

Búvár

kanoazimmerman.jpg

Kanoa Zimmerman

Szólj hozzá!

Címkék: fényképzelés

2012/04/03
21:36

Írta: Szerb Lisztesember

Girl with a... Wait, whaaa?

 

by Dorothee Golz

Szólj hozzá!

Címkék: képalkotás

2012/04/03
07:20

Írta: Babelfish

Kő... papír... doodle

flickr it

Szólj hozzá!

2012/04/02
18:07

Írta: Szerb Lisztesember

BMW i8 Spyder

Igen, jól látjátok. Most már nem csak a processzorunk lesz i, hanem a kocsink is [már akié].
Hiszen itt a BMW i8 Spyder, mely öt másodperc alatt gyorsul százra, max 225 km/h-val tud repeszteni és mindezt egy hibrid meghajtás biztosítja számára. Akinek nem elég a kocsiról három kép[kinek elég?], az kattintson ide.

Szólj hozzá!

Címkék: design brand

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása