Manapság úgy tűnhet kicsit, hogy bármilyen kezdeményezés, amiben jelen vannak gömbölyded női mellek, automatikusan egyenlő egy mellrák ellenes kampánnyal. A Boobstagram is valami ilyesmi akar lenni, bár egyes rosszmájú egyének simán ráfoghatják, hogy ez bizony csak egy újabb tumblr blog szép mejjekről. Hát vagy így, vagy úgy, reméljük a nők ezentúl gyakrabban járnak el szűrésre, a férfiak pedig több női mell látványával gazdagodhatnak, mindenki nyer. Nesztek hát a Boobstagram, az általam már baromira unt Instagram képekből kiollózott keblek óriási és egyre bővülő gyűjteménye. Aztán nem rámarkolni a folyadékkristályokra.

Ezúttal Jason W. Christman mimimalista Star Wars posztereit csodálhatjuk/vásárolhatjuk meg. Bár 11.842 HUF körüli áruk+szállítás[hazudtam, van 4 rongyért is kisebb] ismét kérdőjelessé teszi a második cselekedet létjogosultságát, én azt mondom, hogy ahelyett, hogy vennénk egy rém nagy fröccsöntött IKEA festményt, inkább áldozzunk erre. Over and out.

HOME

AWWW

Egy francia illetőségű művész, Marianne Cauvard alkotása, a Noisy Jelly engem rögtön megfogott. Készített egy dobozkát, ami első ránézésre akár egy szépen megformált vízfesték készlet is lehetne, de ha jobban megnézzük, színeink limitáltak és különböző fura öntőformák állnak a rendelkezésünkre. A doboz igazából arra való, hogy a zselét zenévé alakítsuk. A különböző színek az üvegcsében más és más hanghatásokért felelnek, ezeket különböző arányban összekeverve sokféle hang állítható elő. Miután kikevertük valamelyik formába a hangunkat, pár perc múlva zselévé alakul és ráborítva a játéktáblára, érintésre hangot ad. A trükk, hogy az üvegcsékben más és más sótartalmú folyadék van, a tábla pedig tele van szenzorral, ami a zselé sűrűségétől, az ujj távolságától és a benyomás erősségétől függően generálja a hangot a számítógépen.
Szimbolikus dolog ez, kicsit vonjuk-le-a-tanulságot érzést kelt, milyen nagy jóság is lehet az elektronika meg a kémia, igen, igen, sőt, ilyen gyönyörűségeket is létrehozhatunk vele. Sajnos a sarki CBA-ban nem kapható a dobozka, egy prototípus készült belőle, szóval a szimbolilzmus tényleg megrekedt saját fázisában.

Martin Klimas érdekes projektet csinált, ami hivatalosan egy fotó sorozat. Harcedzett kerámia figurákat eresztett össze az objektívétől sasolt fehér ringben, hol ezek egymásnak esvén ripityomra darabolták a hasonlóan törékeny ellent. S ezen figurák semmivé/porrá/szilánkká/mássá változását örökítette meg. Mely egy furcsa percepciós dolog lett, hiszen egy fokig életre keltek a figurák, cserébe azok halálának módja merőben eltér a megszokott vérfröccsenős verziótól. [nem tudom nem megemlíteni a Top Secret bizonyos jelenetét]

Versus by Patrick Seymour

flyingmouse365

[some tumblr link]

Eme rádió gyönyörű, mondhatjuk elsőre, mikor szembejön, mert tényleg az. Ám az már nem látszik rögtön, hogy Singgih Kartono egy indonéz kis faluban facsemetékből faragja ki a darabokat, és minden elhasznált avagy kivágott facsemete helyett egy újat ültet. Menő. Nem is beszélve arról, hogy a rádiócskát időről időre olajozni kell, nem ám motorolajjal, hanem fakezelő olajjal, hogy tárgy és használója között szinte már barátság alakulhasson ki az idők során. Egy letisztult svéd bútorokkal berendezett, de színes lakásba simán el tudom képzelni. Vagy ide a polcomra. MOST. Kár hogy 225 dollárt kóstál.