Electric Deers Here

Kezd el énekelni: A-B-C-D-E-F-G    K-L-M-N-O... ZORRO!

Zene estére. Nem túl vidám, nem túl szomorú.
Pont lélekemelő.

Mike Mitchell/Sirmitchell új sorozatára hívnám fel figyelmeteket, mely képgyűjtemény a szuperhősök/ismert karakterek mindennapjait tárja elénk egy cukormázzal megkent édeskés világ groteszk valójában. A sorozatgyilkos Ronald McDonald ugyanúgy része eme furcsa univerzumnak, mint a fánkzabáló kicsiny Robotzsaru. Sajnos a real deal-t képező 325 USD-s printek már szintem majdnem mindegyik képből elkeltek, de a 20 darabos limitált 30 dolláros kicsi printekre azért még lehet pályázni. Én ajánlom mindenkinek minimum a végignézését, mert a homogén előadásmód ellenére képes mind a 64 print izgalmas és bravúros lenni. Mi imádjuk.

Manapság úgy tűnhet kicsit, hogy bármilyen kezdeményezés, amiben jelen vannak gömbölyded női mellek, automatikusan egyenlő egy mellrák ellenes kampánnyal. A Boobstagram is valami ilyesmi akar lenni, bár egyes rosszmájú egyének simán ráfoghatják, hogy ez bizony csak egy újabb tumblr blog szép mejjekről. Hát vagy így, vagy úgy, reméljük a nők ezentúl gyakrabban járnak el szűrésre, a férfiak pedig több női mell látványával gazdagodhatnak, mindenki nyer. Nesztek hát a Boobstagram, az általam már baromira unt Instagram képekből kiollózott keblek óriási és egyre bővülő gyűjteménye. Aztán nem rámarkolni a folyadékkristályokra.

Ezúttal Jason W. Christman mimimalista Star Wars posztereit csodálhatjuk/vásárolhatjuk meg. Bár 11.842 HUF körüli áruk+szállítás[hazudtam, van 4 rongyért is kisebb] ismét kérdőjelessé teszi a második cselekedet létjogosultságát, én azt mondom, hogy ahelyett, hogy vennénk egy rém nagy fröccsöntött IKEA festményt, inkább áldozzunk erre. Over and out.

HOME

AWWW

Egy francia illetőségű művész, Marianne Cauvard alkotása, a Noisy Jelly engem rögtön megfogott. Készített egy dobozkát, ami első ránézésre akár egy szépen megformált vízfesték készlet is lehetne, de ha jobban megnézzük, színeink limitáltak és különböző fura öntőformák állnak a rendelkezésünkre. A doboz igazából arra való, hogy a zselét zenévé alakítsuk. A különböző színek az üvegcsében más és más hanghatásokért felelnek, ezeket különböző arányban összekeverve sokféle hang állítható elő. Miután kikevertük valamelyik formába a hangunkat, pár perc múlva zselévé alakul és ráborítva a játéktáblára, érintésre hangot ad. A trükk, hogy az üvegcsékben más és más sótartalmú folyadék van, a tábla pedig tele van szenzorral, ami a zselé sűrűségétől, az ujj távolságától és a benyomás erősségétől függően generálja a hangot a számítógépen.
Szimbolikus dolog ez, kicsit vonjuk-le-a-tanulságot érzést kelt, milyen nagy jóság is lehet az elektronika meg a kémia, igen, igen, sőt, ilyen gyönyörűségeket is létrehozhatunk vele. Sajnos a sarki CBA-ban nem kapható a dobozka, egy prototípus készült belőle, szóval a szimbolilzmus tényleg megrekedt saját fázisában.

Martin Klimas érdekes projektet csinált, ami hivatalosan egy fotó sorozat. Harcedzett kerámia figurákat eresztett össze az objektívétől sasolt fehér ringben, hol ezek egymásnak esvén ripityomra darabolták a hasonlóan törékeny ellent. S ezen figurák semmivé/porrá/szilánkká/mássá változását örökítette meg. Mely egy furcsa percepciós dolog lett, hiszen egy fokig életre keltek a figurák, cserébe azok halálának módja merőben eltér a megszokott vérfröccsenős verziótól. [nem tudom nem megemlíteni a Top Secret bizonyos jelenetét]

Versus by Patrick Seymour