2009/03/08
21:28

Írta: Ák_

dupla, nem, triplasóhaj

Ismeritek azt az érzést amikor nem tudod eldönteni, hogy röhögj, őrjöngj, vagy csak ne fűzz hozzá semmit, esetleg sóhajts egy qnagyot? Én az utóbbit választottam, de a dolog méreteit és úgy alapból mindent tekintve egyből háromszor meg is tettem. Hát ugye vágjuk a magyar animáció csodáját, ami úgy néz ki mint egy kilencvenakárhányas pc-játék ami még csak nem is fut rendesen a gépeden? Nem? Énsem láttam, és bár nem szokásom lehúzni valamit, amit nem láttam, de ebből tényleg elég volt a trailer. Ha nem tudnátok, miről van szó, hát nem vesztettetek semmit.

(egyébként a magyar animációval mint olyannal az égvilágon semmi gond, Egon és Dönci kurvajól néz ki, bár állítólag unalmas. na mindegy)

Szóval a minap beletekintettem egyéb és most feleslegesen fel nem sorolandó indokok miatt IMDb top 250-es listájába, mélyen egyet-nem-értve egyes értékelésekkel és harsányan bólogatva másokra (nem, nem tudom, hogy hogy lehet harsányan bólogatni, tehát megtanítani sem tudlak rá). Aztán egy gyors klikk és ugrok is a 100 legrosszabban értékelt (röviden: a közönség szerint legszarabb) filmre és mit nem találok a rendkívül előkelő hátulról a 35. helyen? Na mit? Hát lássátok a saját szemeitekkel itten. És ez különösen érdekes de kifejezetten drága stúdióvilágítást kap Lisztes barátunk eme postjának reflektorai előtt.

Értitek a triplasóhajt? Naugyehogy.

3 komment

Címkék: vélemény kurvaszar miaszar

2009/03/08
17:01

Írta: LadArt_

Nők Napja - már kapható a újvirágságárusoknál

Ön nő?

a) ja

b) nem

c) igen, de hetente csak pár centit

3 komment

Címkék: szavazódás

2009/03/08
11:26

Írta: Szerb Lisztesember

John és a haverok

Mivel már vagy két napja degeszre tömtem apró pórusaimat Gyen-Gél-el és ezen okból kicsurgólag nem írtam poszt-apokalipszis posztot, Ezt most szeretném bepótolni.

Valahogy úgy alakult ki A Blog hierarchiájában, hogy én mutatom be a nagyérdeműnek a legtöbb külső hivatkozást, ezért Ezt a kötelességem most se mulasztanám el. A mai nap Neo-ja nem más mint John Fellows és minimum art ja. Bár a művészi zseni maximálisan benne van, ámbátor iczurka-piczurka alapterületre alkot [kivéve amikor nem], így érdemelte ki fentebb fellelhető kifejezésem. Már csak annyit fűznék hozzá az előzőekhez: OutClick.

 

Szólj hozzá!

Címkék: street art képalkotás favourite

2009/03/06
16:00

Írta: Ák_

iromány

Írtam a minap egy alkotás-irományt, röviden alkotmányt. Ezzel egyben új TAG-ot is alkottam. Na, kipostolom nektek, hogy megcsodálhassátok, de készüljetek fel, mielőtt klikkeltek. A megítélését rátok bízom, nem is mondanék róla elöljáróban semmit, mindenesetre nem toltam ki a főoldalra. Szóval klikk ide és enjoy.

Szólj hozzá!

Címkék: agymenés alkotmány

2009/03/05
20:35

Írta: Ák_

színtaktikailag műhiba

Belédmatyóhímzek ha nem vigyázol! Úgyhogy vigyázzál! Különben is, ki mint szemet vet, úgy arat vihart.
De hogy elévagdaljak az aberrált sokrétűsének, mégaberráltabb visszafogottsággal jelzem temérdek töméntelen terméktelenséggel, hogy a tévékapcsoló távirányítójának a remotejából kifogyott a kraft és mindezenáltal úgydöntött hogy abandon ship. Ennélfogva logikusan érvelve csak azt tudom megállapítani, hogy skinváltással színváltás jár, ez pedig egy pro impro,
olyan mint a haladéktalan hajlakkadótlan üdvözületlen halálgyökér aki kevésbé veszi magára az absztrakciót mint Houston a visszapinget, ami konzekvens ha a retek terjedési sebességét felintertextualizáljuk az agykoponya mimikai ráncfelvarrásával, ezzel kipondrózva a „paradox” márkájú elektromos kapcsolótábla tartódobozát, de tényleg. Hetedhét hevenyészett hétélet hallá henteregtet, mint amolyan hevenyészett heveder, véletlenül sem tart meg, de direktbe se, mint egy műobjektív-objektum, állandóan tekeregve a kardal által kimunkált útszakasz hosszának merülőforralóján, vezetve vezekli vétkes vehemenciájának visszaköszönő bűneit, vetélkedve minden milliós márkájú mazdáért amit nyakában hordott földanyatej,
interruptum,
földanyatej, kettőbe törve a máreleve törtkrumplit, kisgömböc és húsgombóc helyett húsgolyó meg keresztesgömb, villám, amolyan tekervénysejt, semmiképp sem leképezve a halandóság oltárát, ami kevésbé csapja vissza egy kanna agybajnál, amit ingyen osztanak az ria ria astorián, szétfőtt csirkenyak, kettésült tyúkhúsleves, egy kis marhasülttel megkenve, jóféle gyulaiba áztatva, a tájfunra kis kukoricakrémet kenve, az egészség netovábbjaként átgázolok a hámozatlan retkeken és háttérbe szorítom a pucolatlan disznótot, tótot, tálibokkal tárgyal a tekejátékos golfhuszár, minimajom, még egy halhajszálnak sem elég jó amilyen tikitaki rímtaktika, lustán ketyeg  a gyökér de sose robban, rekettyésben hisztorizál hisztérika, amolyan görbe tükörként  a társadalom végelferdülésének, férges lyuk, mérges tyúk, kótyavetye és kubai dohánynép, amit a parasztvekker támogat. Szétivván ívbe fordul, ideális de nem vaszkuláris, térbe görbül pedig egy síkidom, milyen jó idomok, ebből lesznek az idolok, sok a jó item, saját kézbe, kézre, kéztörést és lábat, tarkabarka kutyaházat, abroszfelező patyomkinmázat, és egy jó nagy adag útzárat.

Szólj hozzá!

Címkék: agymenés agyvihar brainstorm brainstorma

2009/03/05
20:05

Írta: LadArt_

S.Ő.

 

Reggeli kávé
Bőr csak papírlap
Éjsötét múlté
Minden szürke nincs nap
Nem látod mégis apad
Kabátban az esőben
Nincs okod
Felnézel
Élvezed
Cseppek az életben
Felhőnyi boldogság
Lágy mint akkor
Szögletes akkord
Nem kell hogy akard
Rádtör
Felzavar.
 
[Her Morning Elegance]

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers

2009/03/05
19:39

Írta: Szerb Lisztesember

Házaló

Mint azt már az Óz a csodák csodája is megtanította számunkra, a tornádóknak van egyfajta ház transzportáló mellékhatásuk. A kérdés csak az, hova is viszi a tömkelegnyi tornádó a sok-sok házat és ez hogyan is nézhet ki menet közben. Azt hiszem, többek közt erre a specifikus kérdésre próbál vizuális választ szerválni Amy Casey.

 

1 komment

2009/03/04
20:59

Írta: Ák_

tervnyelő

A mai hét szavának is elérkezett az időintervalluma. Nem is húzom az értékeseteket, hanem belecsapok a kolbászba, mert mindenki tudja hogy Jamaika a jamaikaiaké és hogy a Moszkvicshoz is kell slusszkulcs, a hét szava:

nyelvtörő

Gondoljatok csak bele. Az a kifejezés még oké, hogy belebotlik a nyelvem, de képzeljétek el azt az abszurd szituációt, ahogy a nyelvetek beletörik - de nem ám zöldgally módira, hanem tövig szilánkosan - a szóba. Jön a szó kifele a szájadon a nyelved meg nekiütközik a térbeli kiterjedésvariánsának és elkezd törni olyan zúzós hanggal mint a jobb akciósorozatokban (paradoxon, tudom) egy-egy olcsóbb kocsi.

Továbbá képtelen vagyok elsiklani abbéli kénytelenségem felett, miszerint meg kell jegyezzem a további párhuzamok közül azt is, melynek segítségével a nyelvtörő és a hullámtörő illetve a jégtörő között keresek etimológiai hasonlóságot. Tehát pl a nyelvedben megy egy ék alakú izé ami kettétöri óvatosan de fájdalmasan, ez is lehetne. Meg az is, hogy a nyelved kicsapongó hullámait visszafogja. De nem! De nem ám!

Igaz, hogy Lisztes bro ezen posztjában leírt szavak többségi egyetértése megérdemelne egy-két hétszava díjat, de gondoltam most az abszurditásból fakasztjuk a sikert, mint más a vizet vérré. Szóval Isten áldja Amerikát, Viva la Liberté, the Word of the Week Award goes to: nyelvtörőőőőőőő!!! (Tonguebreaker)

Ák

Szólj hozzá!

Címkék: word of the week

2009/03/04
15:39

Írta: Szerb Lisztesember

Lego-mackó

Mr. Jó-Cuccminátor jelentés 2009/03/04:

Hosszas keresés után rátaláltam a világ zárjára. [Mely dolog igen előnyös figyelembe véve azt, milyen rossz lenne ha nyitva lenne.]
Minden valószínűséget meghaladóan Mr. Dick Tracey kanári sárga kabátja is bele sárgulna az irigységbe, ha megtudná mire is találtam rá a mai napon. Egy szó.
BE@RbRiCk
Már régóta szemeztem ezzel a kis (nagy) figurával, egy bizonyos design ruha üzletben. (Mely jóval meghaladja zsebpénz-színtemet. Ezért is érzem úgy, hogy sokkal jobb cikkre ösztökélne, ha valaki küldene nekünk egy ilyen néven ismert műanyag remekművet a szerkesztőségbe.) Mígnem a mai napon rájöttem, hogy muszáj bemutatni a nagyközönségnek. (20) A probléma adott: nem tudni a nevét a csöppségnek. Mióta akadály ez? Mióta nem ül rendelkezésemre eme tudás. Na de, sebaj ezért van internet bácsit (min valami fakó kopót). Addig kerestem kutattam, míg egy purgatórium közeli föld szférában meg nem találtam A Képet mely enyhe tükröződéséből már ki is tudtam olvasni A Név első két betűjét( plusz a @-t) és az utolsó hármat. Innentől kezdve pedig kátyúmentes úton haladtam a siker felé. Imádjátok ti is a 21. századi totem-állatot.

 

Szólj hozzá!

Címkék: design

2009/03/04
15:38

Írta: LadArt_

szabadNíluS angolul frEENiLE

Lepetézel ha péntekente petikézel pitizel de nem érzed hogy pótízzel, ahelyett, hogy pónizol sasoljad hogy lovagol, pénisszel meg penészes szemével nem szemérem, begyulladt a szemérem vagy erem, csak nem merem, kimerem a levesem, levedlem és kiveszem, kiverem, eldobom az eszem, rohan a szuka hozza oszt megeszem, édes meg sós pont mint a perecem, pontyi a percem kérem a pörcöm, porcióm, elvitted a porszívóm vele a nívóm, mert benne piercing vót, aztán persze olt, szép mint egy gennyes colt, a tyúk is kolt nem költ mert a pont sem folt.

1 komment

Címkék: freestyle brainstorma makáma

2009/03/03
18:17

Írta: LadArt_

Az emberek olyanok mint a kínai antikvázák. csak állnak a sarokban, sosem tesznek beléjük semmit: üresek, de jól néznek ki.

Szólj hozzá!

2009/03/03
17:42

Írta: Szerb Lisztesember

Verserdülő

Medverem.
Mackóla.

Bajúszoda.
Szakállandó.

Testvérkeringés.
Nővéradás.

Caramelltartó.
Alsó neművészet.

Sorban állás csodát!
Eladonor.

Vidámparkoló.
Puska tusoló.

Börtöntet.

5 komment

Címkék: brianstorm

2009/03/03
17:00

Írta: Ák_

Danny Boyle. Ennyi.

Úgyterveztem, hogy a februárból márciusba virradó hétvégén megírom ezt a postot. Hm. Kések, afrancba.

Naszal. Hogy a Slumdog Millionaire jó film-e azt mindenki döntse el maga. Nem nagyon ajánlgatnám, mert úgyis mindenki hallott róla, legalábbis mindenki aki a mi blogunkra eltéved. Abban is egészen biztos vagyok, hogy többek szerint jó film, mint ahányan látták, de ez nem a film hibája, hanem hogy mié, annak a leszűrését és konkluzionálását rád hagyom.

Denekem Mr. Boyle - vagy ahogy én hívom, Danny - már réginagy kedvencem és emberöltők óta imádom. Najó nem, de jókis filmeket tett le a vászonra. Na szal, ha nem tudnátok, akkor övé a Trainspotting ami egy retekhíres drogosfilm lett. A "drogosfilm" definíciót egyébként kikérem. De így legalább mindenki érti, hogy mi a szaftról szól. Illetve azt nem, de hogy nagyjából mi történik benne. Big difference. Szóval híres lett de mégsem az igazi siker. Paradox szitu? Lehet.

Aztán. 28 nappal később... Én imádom, nem tudom mi benne a jó. Papíron horrorfilm, a történés szerint is részben de én úgyvélem hogy nemcsak ilyesmiről szól, hanem sokminden másról is. Utálom az előre elmondott konklúziókat, úgyhogy azt hagynám is, de valami weird dokumentációja az emberi viselkedésnek adott szituban. Többek között.

Sunshine - Napfény. Ez még kicsiny DVD-táramban is megvan, pedig tényleg nincs nagy személyes kollekcióm (3 már 4 db film). Hogy mennyire jó az rohadtulhogy vitatható, és a vége bizonyos szempontból nem is tetszik, de nembaj. Megtudok bocsájtani a happy-endnek, mert szépen van elmondva. A Slumdogé egy kicsit agybavágott, de mindegy. Szóval a Sunshine-ben annyira állat képek vannak, illetve itt már annyira előtérbe kerülnek és egyértelművé válnak a gyönyörű képek, hogy az hihetetlen (nem a CGI Napra gondolok, de amúgy az is szép). Meg a hang, meg az egész hangulat, és a kedvencem az olyan primitív eszközök felhasználása, mint a képmegállítás. Annyira jól tükrözi azt a lelki (és egyébként fizikai) szituációt is amiben akkor vannak... Na de ez se nem elemzés se nem mittudomén, úgyhogy sok sikert, megajánlottam Danny Boyle 3 legismertebb filmjét (a Slumdogon kívül), nézzétek és élvezzétek, mert szerintem jó. Ráadás plusz egyes: A part.

A partot nem láttam, a másik három között fel lehet vonultatni néhány párhuzamos huzalt, ami jó dolog. Tetszik amit mond, tetszik ahogy mondja. Éljen Danny Boyle.

Szólj hozzá!

Címkék: rendező filmajánló

2009/03/03
12:00

Írta: LadArt_

hörr'CsöG!

Boldog keddet!

1 komment

Címkék: inváder jókép

2009/03/02
17:10

Írta: LadArt_

habiTouchè

 

Az emberek durvák. Göcsörtös ujjaikkal vájkálnak a szemgödrödben, és te még csak észre sem veszed. Keresik a gerendát amit a szálkáikból ácsoltak össze. Sok a méreganyag. Ürítenél, de fiatalkorod ellenére erőlködsz mint egy hatvanéves.
Végigsétálok az utcán, a macskakövek pislognak rám, hunyorognak, mintha nem idevalósi lennék. A szembejövő arcok semmit sem mondanak, tükrözik saját ürességemet. Minden lépésnél megkondulok és rezeg bennem a közeg. Van olyan is, de elfogyott. Esetleg adhatok mást? Nem, elmehetsz anyádba.
Keménykedik, mert csillog neki és nagy. Feszeng a giccsre, pocskondiázza a letisztultságot. Elesek az egójában. Szitkozódom, hogy nem lehet felfesteni és táblával jelölni. Harmincaszóna. A világ érzéketlenné tesz. Abszolút hallással indulsz, és folyamatosan kapod kétszáz decibellel az anyagot. Ignorálni kényszerülsz, míg végül nem figyelsz a tiszta hangokra. A fertőt keresed, az undormányt, ami befogad a bűzével, melegségével és csendjével együtt.
Vannak többiek, körülötted, de nem érdekel. Hamarabb kellett volna. Mostmár késő.
Modern városrész. Aszfalt, patka, padka, kátyú, kutya, szar, csöves, melengeti, nem nincs nálam, ugyanolyan csóró vagyok mint te, csak a szüleim tartanak még el. Az újságod sem kell, mert a duplalemezes rühmelléklet felirat nem vonzó számomra. A moszkvánál lehúztak. Fussatok a kocsik után. Értelmetlen de felmelegít. Sajnállak, de tényleg. Majd kéregetünk együtt szerdán. – balesetmentes utazást kívánunk.
Hideg és büdös, zötyög, de megy valahová. Csak merednek, de nem észlelnek, ilyenkor kikapcsolódnak, vagy a zenéjük fonja be az agyukat vagy egyszerűen a mélykék késődélután. Leesett egy levél.
Elejtettem a büszkeségem. Elnézést.. ne rugja odébb kérem, az az enyém, értékes meg ilyenek. Visszakapom, a sarka letört, meggyűrődött, és lekopott róla a borító, amit mindigis nagyon szerettem. Kidobnám az első kukába, ha a helyemben lennének, de gyűjtögetem. Gyűjtögetem a széttört, elromlott kacatlelkeket. Otthon újrahasznosítom, első használat után szétfoszlik, de kímélem a környezetem. Egyszer jók lesznek valamire, vagy nem.
Vagy nem.
                        - pedig dehogynem.
Te sem.

 

Szólj hozzá!

Címkék: világnézet agyrecesszió

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...