2009/03/06
16:00

Írta: Ák_

Agy-menés

Elindult az agyam. Útra kelt. Képzeld csak el. Nem az elmém, mindenféle emelkedett metaforaként, hanem az agyam. Megunta, kiszállt, kidugta a lábait, felkapott valami olcsó napszemüveget, aminek a hatására leginkább ki fog égni a szeme, és megy. Megy az agy.
Kétségben van esve, nem tudja, hogy mi van.
Egy bűzös mocsárban, valami rothadó lápfélében sétál. Persze az ótvar bűzt nem érzi, inkább csak látja. Bizony, a bűz látszik, amolyan kosz-féle. Messziről megmondod és undorodsz tőle. Ez nem az a fajta büdös, amihez hozzá vagy már szokva, az agyam olyan átható, dögszaghoz hasonlatos görénybűzt lát, hogy annak szavakba formálása meghaladja a képességeit.
Hirtelen egy gyors tempóváltással gondoskodik arról, hogy átlépjen valami élőlényt, és ne rúgjon belé. Milyen kedves. Elképzeli, ahogy megkapja a Nobel-békedíjat.
Egyébként valaha divatos ingben van, ami ugyan még nem tekinthető teljesen idejétmúltnak, inkább csak látszanak rajta az idő acélállkapcsának harapásai. Itt-ott foszladozik, néhol tépett, mindenhol gyűrött, és bár nem kifejezetten mosatlan, de mégis árad belőle a dzsuva, magyarosan. Csipős-paprikás.
Mint a lehelete is volt egykoron. Ma már csak inkább a pokol legbelső bugyraira hasonlít, egy kis adag, frissítő lilahagyma-karikával.
Egyre csak megy, de nem halad semmit. Ugyanabban a lápos szarban van, amiben eddig, pedig ő akar menni, lépked ahogy tud. Végül egy hegy elkezd jönni felé, aminek megörül, de hiába. A párás fulladást felváltja a köhögős-poros kietlen semmi. Csak egy szikladomb, semmi különös. És ettől a semmitől olyan taszító. Melankolikus állapotban az agyam szereti nézni a száraz, haldokló növényekkel teli tájat, meg szomorkásban is. De ez semmilyen állapothoz nem passzol, semmihez nem kéne dukáljon. Ez az üres semmi, a negatív nulla. Akárhol is vagy az országúton, akkorát rúg az arcodba, hogy visszarepülsz egy pár kilométert. Akárhol vagy az érzelmi skálán, legalább eggyel lejjebb kerülsz az ilyen halott kopárság láttán.
Aztán azt hiszi, hogy meglátott egy fát, de csak a bal fele képesített le neki egy segélykiáltást, amit a föld végtelensége küldött. Ez szörnyen lehangolta, de aztán rájött, hogy ez talán azt jelenti, hogy van még valaki, aki úgy érez, mint ő. Ekkor elkezdett dolgozni, kereste a megoldást amivel közelebb juthatna a végső igazsághoz ami a segélykiáltásban részben megtestesült előtte. Közeledik a rokon tudathoz, vagy akármihez! Ahhoz, ami a föld mélyéről jött.
Aztán a földből kihal ez az utolsó reményzsineg. Ezzel még mélyebbre taszítódik a drága szökevény agyam. Már azt hitte, erre nem. Jellemző.


 

Ák

Szólj hozzá!

Címkék: agymenés alkotmány világnézet agyrecesszió

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...