2008/12/07
16:44

Írta: Szerb Lisztesember

RAndevÚ REndezés

 

Kis, délutáni iTunes shuffleködés közben találtam rá szívem, eme oly megbecsült, mégis elfeledett muzsikájára. Amely tökéletesen funkcionál egy lágy háttér zenként pakoláshoz, lazuláshoz. Én leginkább egy alternatív kávéházban, sörözdében, lebujban tudnám elképzelni, de ez már az én saját elképzelésem, ugyebár. Aki úgy érzi kész egy kis francia-elektor-rappelgetésre az gyorsan nyomjon dupla-mega-klikket IDE.

Használati utasítás: első pár másodpercben éljétek túl a prünytyögést (bár nekem tetszik, avatatlan fülnek talán monoton lehet) azután élvezzétek a dallamot. Kiszállásnál figyeljenek tátott szájaikra. Köszönöm. 

 

Szólj hozzá!

2008/12/07
16:01

Írta: Szerb Lisztesember

Lánfűrészkedés

Mint azt mindannyiunk nagyon is jól tudja, megjelent a Gears Of War második, azaz második része. (Héj, te ott, a második sorban. Igen te, ne nézzél hátra, hozzád beszélek! Te nem tudtad?! Bang. BRg-grBrgu.) És mindannyiunk azt is nagyon jól tudja, hogy ez a játék igen csak meg van tűzdelve egy-két nagykorúság-évszám-a-piros-karikában-jelenettel. Már ha csak azt nézzük, hogy a dolgozók [ : ) ] alap fegyverén a szurony szerepét egy láncfűrész tölti be, az is eleget elmond a játékélményről. Ezek után a függőség kialakulását a hozzáértők két és három perc közé tippelik. Tehát ha valaki rongyosra játszotta már a háromszög-külső-szögeinek-összegével megegyező számú XboX konzolját, és még mindig habzó szájjal fetreng a földön egy kis GOW ZWEi élményért, akkor neki találták ki a hús-vér, életnagyságú Gears jelmezeket. E mellé megjegyezném, az embereknek mennyi idejük van?! No meg mennyi pénzük. Gosh! Ki fog ilyent venni? Vegyen má' nekem is.

A maskarabálba erre tessék.

3 komment

2008/12/06
21:55

Írta: Ák_

hát naja.

Hát úgy Master Lada "Önkritikájára" respondálva jelezném, hogy éppen fogalmaztam a postomat, vmi olyannal, hogy "we should really take this look under further advisement" de a lényeg hogy...

ehm, érthető, nem? mondjuk én odáig nem mennék, h szarabb mint az elkurt... de ilyen visszamaradott konvencionálishoz ragaszkodó konzervatív gyökérként, melleselg agy nélküli hülyeként: nem lehetne az ami alapból volt? vagy legalább valami, ami abból indul ki?

és really mindenféle negatív indulat nélkül, abszolút építő jellegű önkritikából folyt ez ki belőlem.

bbq

 

ahh látom belelndültél köszi szépen.

Szólj hozzá!

2008/12/06
19:55

Írta: LadArt_

Önkritika

Nem akarok senkit megbántani, de ez a skin rosszabb mint a régi rontott, valaki sötétitse be a lilákat és tűntesse el a sárgááát plííííííííííííz! jajjjajjajjajjaj. nameg nem hiába dolgoztam azzal a fejléccel. És még a betűtipus is a régi román időket idézi. fack.

Szólj hozzá!

2008/12/05
17:03

Írta: Szerb Lisztesember

Mr. Sokidőméslegokockámhozzákreativitásomvan

Hát igen ő lenne a lego-n felnőtt generáció úttörő művésze. Vagy csak a sok egyike, akit fel is fedeztek? Egyáltalán fel van fedezve, azért mert van egy weboldala? Nem lényeg, mert nekem tetszik és így is úgy is megosztom veletek. Szóval ne gondolkozz, bámészkodj. Hozzátenném azért, hogy nekem maga weboldal kicsit ilyen kilencvenes évek feeling és nem jó értelemben. Meg nyomaszt is, szóval semmi jó. De a cuccok azok tetszenek.

Lego Sculptures-ra fel!

 

Szólj hozzá!

2008/12/04
21:39

Írta: Ák_

dedicated: gyógycure

Naja, énis megjelenek agyviharommal eme nemes oldalon, ami most ronda mint a bűn. Akár lehetne a bűnök mintabűnje is.

Akárhogyis, csak hogy lássátok, a brainstorm-agyvihar-agymenés nem csak mélyentisztelt Ladamester játéka, hanem nekem is egy kedves-kedvences elfoglaltságom, bár már nagyon rég írtam, és bár mostsem igazán volt kedvem hozzá, végülis egy idő után belelendültem és ment mint a karikábahugyozás.

Ja még azt tenném hozzá a dolgokhoz, hogy az agyviharjaim úgy általában kevesebb felépítettséget és koherenciát tartalmaznak, mint Master Lada Hétvégi triumvirátus címmel elhíresült írása, szóval azért mégsem ugyanarról beszélünk, csak a végheztartás mihett. Namármost az, hogy némelyek számára esetleg idegesítő lehet, tulajdonképpen ebből fakad de megfelelő lelkiállapotban - szerintem - kitűnő műfaj. Najó, igazából annyira nem is különbözik, sőt ;).Sőt, tulajdonképpen majdnem ugyanaz. Éljen a haszontalan bekezdés!

szóval aki bírja gyomorsavval, annak triplaklikk ide

(legalábbis ha háromszor akarod megnyitni).

Ák, over and out.

Szólj hozzá!

2008/12/03
16:51

Írta: Szerb Lisztesember

Szeretem az internetet... NEM

A blog kinézete jelen státuszában elfogadhatatlan. Nem tudom mitől lett ilyen, de egyik napról a másikra átváltozott. Elnézésüket kérjük, már rajta vagyunk a problémán.

 

2 komment

2008/12/03
16:33

Írta: Szerb Lisztesember

NÉzMán

Mai apple.com kerembózsálásom közepette akadtam rá a második trélerre. Emlékszem az első, ilyen 'szerelem első látásra' élményt váltott ki amikor még a nem hivatalos oldalakon megjelent, és mint hű trailer-néző muszáj volt átmennem WatchMan-be. Hát azt le kell mindenekelőtt szögeznem, a második zenéje, még az első (am ÚGY gigászi zenéjét) muzsikáját is falhoz állította. Hát ez lesz a vége ha Muse és Smashing Pumpkins összecsap. Sorry guys.[Akit komolyabban érdekelnek a zenék, annak megsúgom magunk közt, hogy Muse: Take a Bow és Smashing Pumpkins: The Beginning is the End is the Beginning a számok címei.]  Kicsit a dramaturgiáról. Életemnek ezen szakaszában arra vagyok kénytelen felfigyelni, hogy az egymás után kijövő trélerek teljesen más képet mutatnak egy és ugyanazon filmről. Ezt az érzést leginkább The Spirit három trélere tudja prezentálni, de azért ezen esetben is jelen van a jelenség.  Kedvenc figurám egyértelműen Mr. Rorschach. Ahhh-hah-ah. Milyen jól néz ki, ahogy a mimikája helyett a foltjai mozognak. A kis májfoltfej. De nem is ez a tréler lényege. Természetesen a "The kiss in the middle of a nuclear strike" jelenet. Ami többek közt nagyon is jól példázza mit meg nem tenne meg A férfi ember (itt NÉzMán, mert nehogymárne) egy maskarás-duplaXes-oldalbordáért. A másik, ami egyértelműen lejön a részletről, hogy egyikük se néz ballra, így ignore-olva, hogy netán belefolyik a nem lévő sisakjuk a szemükbe. Továbbá érdemes felfigyelni az eget rengető aláfestő zene felett felhangzó VelŐ-MondatokrA melyek elég keményen határozzák meg az előzetes gerincét. Természetesen ahogy ez lenni szokott, mindegyiket batman-torok hangból eregetik. Továbbá. Használati utasítás: vigyázat nagymértékű bullet-time röpködés várható!

 
És lőn: Watchman

Szólj hozzá!

Címkék: filmajánló ismeretterjesztődés ingerületátvitel útján

2008/12/02
20:19

Írta: Ák_

egy Vadernyi vicc

Hát igen. Lord Vader nagymenő a maga műfajában. Olvastam már róla olyan kommentet, hogy: "A negyedik részben Tarkin ribanca, a hatodikban a Császár ribanca. Az ötödikben senkinek sem a ribanca, ezért olyan kurva jó az ötödik". Na mármost a fenti állítás vitathatóságát nem vitatom, úgy is mondhatnám, hogy közmegegyezéses társadalmi koncenzus trágyává teszem, mindenesetre a lényeg továbbra is egy marad és mind fölött: Ezt a videót látnotok kell. Márminthogy továbbra is mélyen és abszolút fenntartva a nem-különösebben-StarWars-fan-sőt!-de-azért-bírja nézőpontomat, mégis ez egy MUST SEE kategóriájú pöccenet.

És természetesen mindennek a videónak a fényének a tükrében ajánlom mindnyájótok társadalmi újragondolása alá a fent elhangzott - illetve elíródott, eh - mondatot, ugyanis annak értelme gyökereiben ment át. Mármint változáson. Vagy akármi.

na, videó. Enjoy

Csokis.

Szólj hozzá!

Címkék: vader

2008/12/01
21:55

Írta: Ák_

gazdasági KURVAANYÁÁÁÁÁÁÁÁÁD

Namármost. Szar post. Ha nincs sok időd, hagyd ki a gecibe.

Amiket első gondolatból írtam volna a problémáról, amit Lada már kifejtett ebben a postban azt második gondolásra minden további nélkül kimoderáltam volna. Meg amúgyse lett volna semmi értelme. A virtuáis őrjöngés kevésbé hatásos, mint a valódi.

A probléma magját amúgy nem tárgyalnám részletesen, Ladamester már leírta. Mindenesetre a lényeg az, hoooogy... nem is tudom, mi a lényeg. Ha kaptunk volna egy kisebb - vagy akár egy nagyobb - atomcsapást a terem közepére a film elején, akkor szebb lenne a világ. Számomra azért, mert nem látom a ratyiszaftot, a világnak meg azért, mert megszabadul a "kurvaszar miaszar" egy kópiájától.

Namármost. A probléma forrása abban gyökeredzik, hogy aki nem látta az akár még nevetni is tudhatna a postjainkon. Ezt NE tegye senki. Nem vicces. Elérkezettnek éreztem a világvégét. És nem voltam egyedül.

Szóval a lény az, hogy nem akarom túl viccesre venni az amúgy ellenállhatatlanul derelyés figurát, mert kurvára nem röhejes. Nagyon komoly vagyok.

És ha tudnátok hogy milyen alapvetőtől merőben eltérő, az abszolút végtelen felé tendáló erőfeszítésbe telik nem káromkodni ebben a postban - illetve a már leírt káromkodásokat és/vagy értelmetlen capslockos sorokat kitörölni - akkor csodálattal vegyes térdreborulással tekintenétek a kommunikáció illetve információ eme nemes, totemszerű forrására. Nem úgy, mint arra a szarra, ami meri magát adathordozónak tekinteni. Egyáltalán kazettán volt? vagy min, pendriveon? Úristen képzeljétek szegény pendrive sorsát.

Isten megteremtette, a maga képére formálta, vagyis a leggyorsabb USB-portokhoz is képes csatlakozni, véges - ám rengeteges - adat tárolóhelyének lehetőségét kínálja... És mindezt elhasználja valami GYÖKÉRARC tanár (mi a retkes jobbszaftért nincsen dupla, tripla illetve n-szeres kihúzás ebben a szerkesztőben? )

Mindenesetre továbbra is az a véleményem, hogy ha ezt olvassa valamelyik amerikai/iráni/orosz háborús akárki, aki akkora hatalommal rendelkezik, hogy ha bepipul, a Tejút is beleremeg - vagy akár csak egy freerider, akinek éppen van kéznél egy gravitációs termonukleáris töltete, vagy akár csak egy kísérleti valamije amiben akár a legkisebb potenciál is megvan a jelentős pusztításra -, és jobbá-szebbé akarja tenni eme szánalmasan siralmas világot...

Hát na igen. A legmélyebb mélységekbe süllyedtem és már nem is nagyon lenne hova leessek, azért eme kétségbeesett segélykiáltással vegyülő "miafasz" sikoltás, mely inkább az oroszlánüvöltésre hajaz, mint a cinege énekére. Mindenesetre mindez természetesen csak egy, az általánosnál egy kicsit súlyosabb "agyfasz" egy lehetséges kivetülése egy postban, mint információvivő közegben. Bleh.

3 komment

Címkék: kurvaszar miaszar

2008/12/01
21:12

Írta: LadArt_

Gazdasági virágvásár

Szolgálataimat felajánlom minden kedves jelen- és nemjelenlévőnek, olyan formában, hogy elmesélem milyen detronizáló - jelen esetünkben nem trónfosztó, hanem majdnem olyan - élménnyel kerültem szembe ma, 45 percen keresztül, cirka 10-11 óráig, az Úr huszonharmadikanégyzetedikgyöklogaritmusháromszorosperkettedik hetében. Ilyen hosszú szót még a németeknek is nehéz lenne kreálni, nemde?

Nostehát "társadalomismeret órán" ülvén bejött kedvenc tanári kanárink, és bejelentette hogy videót fogunk nézni. Naivnak épp nem nevezhető, de moderáltan pesszimista szemlélet ellenére padtársaim társaságában halk örömkönnyek helyett néhány örömkurvajót eregettünk szájunk fogainak kerítésén kívülre. Ugyan a körülmények a technikailag magasszinten felszerelt iskolánk szerény kis segédosztálytermében nem voltak a legideálisabbnak nevezhetőek, mégis csillogó szemüregekkel várta az osztályunk a vetítést. Ami el is kezdődött. A cím 3, azaz három féle betűtipussal felírva. áááááááááááááááá, ne bassszz, ez már kisebb szívenütés egy kicsit grafikailag és képileg kiművelt szem számára. Ez legyen a legkisebb baj, de ezek után mifasz?? Egy kurvaszar flashvideo következett, amiben mind a színek, mind a figurák, az ötletek és úgy minden egyben olyannyira ocsmány, undorító, hányingerküszöbömet hatszorosan túllépő mozgoképtelenséggé vált, hogy még visítani se tudtam. Csak hallgattam azt az esztétikai élményt, amit az a töketlen, bárgyú hangon interpretált szöveget előadó, nemsokára-megtalálvalesz-és-seggberakvakeményen-néhánybepipult-feka-által buzi nyújtott. Gondoltam foglalkozom mással, de nem! Csak üvöltött a 2.1 szemből, behatolva a dobhártyám legbelső bensőségéhez, nemtudván se olvasni, se beszélgetni mással, csak a tömény utálat kiülése az arcomra, hogy a tanár igenis tudja meg, hogy ezzel fertőzi az értelmiséginek készülő diáksereglet agysejtjeit, ez senkinek nem tesz jót, és azzal, hogy ezt a förtelmet sugározza az évfolyam minden tagjának, ezzel valakinek - aki ilyen szart csinál - pénzt csinál, aki a pénzből még több szemetet termel, és végül a sok amúgyis meglévő szemét között be fog borítani a nagy ürülék és trágyahalom, és abból csak néhol fog tudni kikandikálni a tehetség vagy zseni szikrája, ami néhol begyújtja a szeméthegyet, hogy lobogjon az egyik része.

Lényeg, hogy ez a pénzügyi válságról szólt, és igen, a mondanivalója néhol információértékűnek nevezhető, de mindez olyan szintű körítésben elénkbaszva, hogy az mindent elfeledtetett velem, amit mondott, és csak a rossz emlék maradt meg, hogy most egy hétig még a legkeményebb pornótól se fog... szirmokat bontani a rózsa az ágyásban, na.

Köszönöm hogy ezt kiadhattam magamból, bárkinek kérdése van, ne tegye fel, mert nem fogok rá válaszolni, ha mégis, kérdezze meg a kezelőorvosától, hogy ki ő, és mire való, és hogy van-e ilyen, merthogy én nem tudok róla, de a gyógyszerészemről meg pláne nem, szóval elsőnek oda menjen. Igen, te vazzeg! Vigyorogj otthon. Jahogy, még adásban. End of line.

3 komment

Címkék: agyrecesszió

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...