2008/11/23
18:58

Írta: Ák_

Offtopic: gyönyörű vasárnap (aka "cold as the motherfuck")

Alapvetően én tulajdonképpen egy nem értéssel vegyes megvetéssel tekintek azokra, akik mindennapos életüket írják le egy blogban. Tehát effektíve on-line naplót vezetnek, amit mindenki megnézhet. Én most mégis a mai napom egyik eseményét fogom leírni, mert tanulságos. Ami hülyén hangzik, de mégis potyogó könnyekkel küszködve hatódtam meg.

(btw a "nem értés" és a "megvetés" két olyan dolog amit együtt ne használjunk, mert genyaság. legalább van önkritikám. viszont az első mondatom ettől még érvényben van:P )

Szal sétálunk én és énné a szakadó - és már eleve méteres - hóban, száz kilométeres szélben - észrevesszük a tipikus barokk jegyeket? ha igen, írjunk be egy ötöst magyarból. Szóval sétálunk, elhajt mellettünk egy qrvadrága terepjáró, márkát ugye nem írhatok (bíemdábljú), és egy jó ötven méterre megáll. Énmeg, ugye, keményen, mint mindig, aszondom: mivan k*csög nem bírja a városi terepjáród a havat? (nem, ez nem barokk jegy, ezt mondtam)

Visszatolat, kinyitja az ajtót. Már keresem google maps-t a fejemben, de nem ez kell neki. Aszongya: Ne vigyelek le titeket, hogy ne kelljen küzdjetek?

A tanulságokat le lehet vonni. Nekem a kurva anyám. Ha nem figyelek oda magamra akkor az állam szilánkosra törik a jeges úton a meglepődéstől (ezt nem én találtam ki, olvastam valahol. shame on me). Hát nem nagyon van mit hozzáfűzzek, lekonyult szájjal elemezgettem hogy mekkora egy geci vagyok.

Ja de mégis hozzáfűznék még két dolgot. 1: A BMW amúgy a kedvenc márkám szal nem is értem magam. És az konkrétan pont nem is "város terepjáró". BTW, ezt a szóösszetételt még vizsgálgassuk egy negyedórát, hátha rájövünk a nyitjára.

2: Nem fogadtuk el a fuvart mert amúgyis sétálni akartunk. Az olyan romantikus a fent leírt körülmények között is. Illetve azok miatt különösképp.

Ja és úgy végszónak, mintegy magamat mentve: kurvára örülnék ha Ti, becses olvasók (XD) nem lepődnétek meg egy ilyentől. De ti is meglepődnétek, sajnos. Ettől persze én még menjek a picsába. Na nem rágom a szátokba, jó elemezgetést.

1 komment

2008/11/23
15:04

Írta: Szerb Lisztesember

nem pixel varázs mert text imázs

Ha elolvastátok Lada mester szupertanúlságos cikkét, akkor remélem még hangulatban vagytok egy két szaftos linket megsasolni. (Esetünkben egyet) Mai tarsoly-tartalmam: A text-imázs. Hogyan lehet egy képet szöveggé konvertálni, minden PS tudás nélkül? Hát így:http://www.text-image.com/convert/. Na persze ennek a dolognak is mint mindennek vannak hátulütői, mint például, hogy nem lehet képformátumba elmenteni szuperszép művűnk. Meg amúgy se nagyon lehet egyáltalán elmenteni, de viccesnek vicces és egy ilyen borongós vasárnap délutánon felvidítja az embert. (Ez a lényeg.)Szerintem. Szóval nyomjátok neki mint kutyus a kölkit és konvertáljatok örömtelin.

Szólj hozzá!

2008/11/23
11:00

Írta: LadArt_

Vissza a kezdetekhez, avagy eszik-e vagy iszákos a Space Invaders

Hölgyeim és gyerekek, eszembe jutott, hogy ha már invádereket ragasztunk ki a táblákra, amik közül néhányat vicces kedvű, őskorban megragadt felfogású, gyűjtögető életmódot folytató csipaszaftok leszednek, nos, tisztázni kéne, hogy honnan is jön ez az invádermánia, illetve maguk a figurák. Ha nagyon felkeltettem az érdeklődésedet: katt>>>

Szólj hozzá!

Címkék: hétvégi historikák ismeretterjesztődés ingerületátvitel útján

2008/11/23
00:40

Írta: Szerb Lisztesember

Hogyan működik: a vonalkód

Ide tessék kattintani, a negatív-végtelen tudás megszerzése érdekében.

Szólj hozzá!

2008/11/21
21:16

Írta: LadArt_

take it to the neXt level

Jelentem hogy lassacskán megindul ez a nehéz szekér, fejlesztődik az oldal, próbálunk olyanná válni, amilyen senkinem más, hanem mi. Biztos ami zicher, csináltam képet a Fresh To Pic helyett, méhozzá egy képet, csak hogy minél több részén az oldalnak legyen lila, és megpihenhessen a szemetek munkám gyümölcsén, amivel megpróbáltam kezdő site-unk színvonalát feldobni, meg amúgyis ez olyan hosszú körmondat, hogy kár lenne abbahagyni holmi Viola néni miatt, aki kurvára aláhúzná már a második vesszőnél, vazzeg. Tehát:

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

Címkék: webdesign

2008/11/20
21:39

Írta: Szerb Lisztesember

EOTI

Csak, hogy ezen szomorú napon egy kis jó is történjen, gyüjtöttem nektek egypár End of the Internet linket. Just for fun. Mekkora jó szövegek hangoznak el bennük + mind azt feltételezi, hogy te vagy a legnagyobb geek, nörd, kocka ha idáig eljutottál. És tényleg. Olvassátok figyelmesen ilyen emergency helyzetekben mi is a teendő. Csak óvatosan, némely sokkolhat, némelytől pedig epilepsziás roham kialakulása is elképzelhető.

http://www.informatikus.hu/

http://mdesmond.com/end-of-the-internet/

http://www.endoftheinternet.com/

http://bw.org/end/

http://www.weirdity.com/internet/eoti.html

http://www.1112.net/lastpage.html

http://www.blaha.at/

http://www.agentz.com/eoti.html

Nah mindenki eldöntheti melyik a kedvence. Nekem ez:

http://www.sportival.ro.ro/ 

Szólj hozzá!

2008/11/20
21:19

Írta: Szerb Lisztesember

casualties

Szomorú felhangon közlöm: megvannak az első áldozatok. Úgy tűnik nem csak nekünk ütötte meg a szemünk az inváder-invázió. Szokás szerint, Astoria felé járva gondoltam megcsodálom a totem oszlopokat egy kis kósza inváder látvány után vágyván, akkor vettem észre, hogy eltüntek. ÁÁÁÁÁÁ. Valakik leszedték őket. Sebaj mi már tudjuk, hogy ott voltatok, szellemetek tovább él. I'm out.

9 komment

2008/11/20
20:07

Írta: LadArt_

szóval úgyhogy noha ámbár

Szóval az ágyukezelők jelentik, hogy a fegyverek betöltve, tüzelésre készek. Megcsináltam a képet a Flickr-ös linkhez, ami majd a "Lisztes on Da Flickr" link helyett lesz remélhetőleg, és innen el tudjátok érni direktbe a Flickr photostreamünket.

Ez lenne majd:

2 komment

Címkék: webdesign

2008/11/19
21:29

Írta: Szerb Lisztesember

Góliát Elem >>>> Gólem

Egyik nap egy bizonyos lemez cím okán eltűnődtem, mi is az a gólem (ami ugye jön)? Fel is csaptam az internetet, vajh mit mond ma nekünk? Hát ezt:" idomtalan tömeg; agyagból készült emberi alak, mellyel Líva (Juda) ben-Becálel prágai rabbi (megh. 1609), ki kabbalisztikai tudománya által életet lehelt belé, a zsidó népmonda szerint, mindennemŰ szolgálatot végeztetett. Ha arabbi az isten nevével ellátott cédulát tőle elvette, ismét agyagtömeggé vált s ennek maradványait állítólag még ma is őrzik a prágai Altneu-zsinagoga padlásán. A zsidó népéletben G. annyi mint bárdolatlan, együgyü ember." Ezek után meg kellett néznem, hogy is néz ki egy idomtalanul együgyü ember. És a 2008-as gólem választáson ő lett a Miss Gólem: ŐŐŐŐ. Felmerül a kérdés, vajon miért is osztottam meg veletek eme tudást? Mert szerintem érdekes. Story ends.

Szólj hozzá!

2008/11/19
19:04

Írta: Szerb Lisztesember

Digesn

Csak hogy mára is maradjon valami fun-part. Belterjes-design-oldal besúgó kisasszonytól kaptuk a linket, melyet blog-compatible nek minősítettem. Én azt mondom Brodie-t mindenkinek, ja hogy akkor már nem is poén. Akkor csak nekem : )Mondjuk az megeshet, hogy kicsit viccesen venné ki magát, a hipertérből iderendelt ülőalkalmatosság nem csupán fehér térből álló szobámban. Az úgy, betesz az öszhangnak. No de annyi baj legyen, asszem kikérem erről kezelőorvosom, gyögyszerészem véleményét.

Brodie Neill

2 komment

2008/11/18
21:19

Írta: Ák_

actionstations

Örömmel vegyes megalázkodóan sírásra konyuló szájjal jelentem be, hogy beszerzésre került az invadergyár. Minden készenáll, már csak egy kis commitment kell, és megkezdem én is a gyártást, ezzel megsokszorozva az invázió sebességét.

Ennyi. Lada mester és Lisztes operátor csapata végre teljes lett, én is harcba szállok. Most már aztán végképp ne kerüljetek az utunkba. Mármint rossz szándékkal semmiképpen. Jóval is csak óvatosan.

Csao

Szólj hozzá!

2008/11/17
19:33

Írta: Szerb Lisztesember

Lara Kraft

Mindíg eldöntöm, hogy ezúttal valami komolyabb témát fogok súrolni a posztomban, de sajnos ez sem az az idő, mivel nincs idő és amúgy is relatív ; ). Így csupán annyihoz lesz agyam, hogy megosszam veletek mai szerzeményem. Szóval gondoltam kedveskedem egy mega-über-raj Tomb Raider képpel. Méret, szinvonal a toppon. A cáppali azért ott figyel a jobb sarokban, várva a mai betevő falatra, de valahogy mégis úgy érzem ez nem fog megegyezni Laránk gyönyörűen víztükröződéssel lerendelelt CombFalatjával. Sebaj, ugye a remény hal meg utoljára. (Esetünkben remény-cápa és van egy olyan érzésem, hogy elsőnek távozik a túl világra.)

Dirr

4 komment

2008/11/17
19:31

Írta: LadArt_

Re: Méhmajom

A szerkesztőség elhatárolódik mindenfajta méh és majommal - ugyanúgy ezek keverékével is- kapcsolatos linktől, kép- és hanganyagtól, valamint egy kicsit a szerbektől is és a molnároktól is. A post nem tükrözi a szerkesztőség (én) munkáját és véleményét. IKSZDÉ!

1 komment

2008/11/17
18:07

Írta: Szerb Lisztesember

MéhMajom csakazértis

Nah sokat filóztam, fel tegyem-e a méhmalyomot linknek, vagy sem? (kb. fél nano secundumot) Elég beteg film, viszont ÉNblog, azt csinálok amit akarok elven felteszem. A háttér információ annyi, hogy a zenéje szerepelt a pekingi olimpia egyik advertében is. Nah most már megközelítőleg ugyanolyan okosak vagytok mint én. Ééééééééééés íme.

2 komment

Címkék: zene youtube hülyenet

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...