2009/02/16
19:54

Írta: Ák_

nicemunka

(január tizenegyedikén írt brainstormomat elfelejtettem kipostolni. hupsz. na most pótoljuk, enjoy)

Agybacsap egy tekervénysejt ezerrel embalmolva majmolja a malmot, ráveher a vörd vödör meg nem húz alá megkavar a gondolkodásfolyamkontinuitásban de aztán visszatér az élet a lélek. Felemelően megrázó sírva potyog a patyolat meg a vakolat összeadva a széthuszár. Új generáció résen mindenekfelett. Lállálá lállálá mindent felülmúlva lepi el az örömenzimek forrásának megújulása már nem is tudja hogy ilyen van csak a sötét múlt sötétebb jelen legsötétebb jövő mégsötétebb éjszaka, a hajnal messze volt de most pirkad a lepel lehull elmúlt az alkonyzóna beköszönt a mikulásmanó vége az éjsötét rettegéssel teli fokosnak mert csöngetett a halál de nem müxik, így nyú dzsenerésön új gondolat új hullád, teleabsztraktolva, de megbántani nem akarva. Szürreális abnormális, de inkább így legyen boldog mint sehogy, teleréteselve, azt is szereti amit amúgy rüheskutyált, kipattant az ötlet, tekerésen kapott térbarom trigenetika nincs benne csak a csodálantos természetes természeti pova, vagyis a mindent átható erő, haha, oda ne szakadjak, mindenesetre a tényálláson semmit nem cséndzsel, ürömtelen öröm hasson át csontig, ne gondolj az időre, ha rövid az óra akkor mivan? semmi. élvezd ami van legyen agyad negyűrd hanyatt a saját csodád inkább worship mint warship, tiszteld ne mikszeld, és respekt zsoltinak is, meg egy véka alma. Nem gáza hanem gézé, grat meg congrat, tulálok, géjé, salute, nájsz vörk, kőkemény tímvörk, komolyanmondom teljesszívből gratulálok; mindentbele csakígy tovább.
Ák

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: agymenés agyvihar brainstorm brainstorma brianstorm

2009/02/11
16:27

Írta: LadArt_

héjában_lőtt~kurbli

 

Sorry srácok a kezem nem áll írásra mostanában, csak max sírásra montanában mondanád ha, bontanád a sírásót te szól a bogdán fáma mit van mit tenni az i-t a pontra tenni és a vajat a fülre kenni a bűn mellé a mellre plecsni pelcsi vagy pelenka ha pelusod nem lepke má-ma lappal nem lepel tart eddig tart vagy pedig tart ára a tartárnak rekkenő tekercset letepernek megfejelnek egy helyi fejővel ha fiad egy fejjel magasabb egy fejősnél vagy fejesnél hesszelt hegyes késkenő e nőnél csűrdöngölő pallosnál az ölő te vagy mostmár a hatos szám ma. Baromira ihlet nélkül ha hitetlenül mégis benned vegyül minden fertő és sül ki a kalácsom karácsony van helyett hármas lett a bárgitárom pedig magoltam mint egy koordinátor rendszerben számolni nem félni bátor megijedni sem rest a fater már olt tűz előtt is tűz a bűztől tölt majd bödönt az öledbe költ mint valami öles tölgy hölgy.
Visszahőköl mint visszér a vízkőtől beszól majd leszáll a fej mint egy-két literes tej, belterjes fejtegető tehén vissza a tőgy tök könnyen könnyez ez egy nyeklett tegez mert móricka sem mórikált marikát és mégis egy maréknyi pistát pesten bepuszikált. Nincsen szó itt semmiről se csak egy fákkal övezett erdőbe menetelnek a helyettes terebélyek meg verebélyik ha veréb közelébe verekedik magukat elhintik a magukat mint multkor a hajukat hullajtva hulla csapódott az ajtóba csapóajtó hullott kajtatva kajám hajtásának híjára. Delej.

 

1 komment

Címkék: agymenés agyvihar brainstorm brainstorma agyrecesszió makáma

2009/01/15
18:51

Írta: LadArt_

Falafel

Málnás máma a máshol hálna ha mama ma mást is hányna. Master mind ez a mester párta, pártol, torkol tőrrel fázna. Vader vedel a vendég vétel vetél vedd el, vidd el hö? Dell. A computer meg a komp jut el, kopp s jer, jepp, ez kell. Kelleted te kellesz te, teperj le ha perdülne, te per nem pár, és Tordánál tálban bál, balra váll. Vállalat vagy válfaja a tejfölnek, följönnek majd lekennek. Tekerném ha lenne mit, te kernel én hamlet, itt a tartár máshol tart már tárlat vagy te tárat tor potrohhal halat tálal.

Teréz anya inverze e perverz zerge, te rézangyal verziószám per vér zöld az te, tetem amit tettem vettem, vettem egyet de te megetted végülis levedlem, de temp fájl fájlal fajlagos fáj hol? Fajta fajint befal leléc plafon földtoll. Tallér, sajtos, talán talár vagy fos. Soft ball seft elle. Szimultán színű turbán szmájlival a nő bordán, boráz zálog bárhol, hol bár gázol borász. Szobrász. Börzén bőszén beszél szeles szél szellent szentimentálisan szeppent ánusz: él. Ne, ha nem. Hanem de ha rák irritál harakiri király. Hara király. Hara harci hang. Kara viper. VIPer. Perdül a pórnép hagyma póré repül depólé: bólé.

End of line.

Új a nap alatt: csináldmagad-telefon. Csináld-magad-fel-atom. Csináldmagadfelatom. Csináldmagadfel-adom. Csináldmagad-feladom.

 

Szólj hozzá!

Címkék: agyvihar brainstorm brainstorma makáma

2009/01/11
21:23

Írta: Ák_

Abszintvihar

Konszideráció alá konszolidált konföderáció, melyben emancipuncik uralják a rezsim zsírméhét. Kalapból konvertált katasztrófába torkollnak a megmagyarázott vétlenek tévésorozata. Halálos kínkényszersorozás, belepusztulva érzed csak igazán. Viszont torokizét kapol elfele ha közelhajolol. Ne vedeljél és hagyd abba a csukolást mert ártalmas a katartikus össznépi sejehujára. Akárhogyis, agybatört koncepció, töltött tökkel tök egyenlő.

Elkapál az örökkévalótlanság kegyetlen kútja, tépettszakadt kasmírlepedővel bélelt kopoltyús koporsó, füstöl benne mint egy gyárkémény, kemény mint a beton, tesztoszteronnal tosz tele töketlenül, hülyegyerek szalad át ramatyra válva holtsápadtra réved át a sugárbahányt sugárúton, keresztül a tökéletesség felhangján, mindenen átrakva a róka mindennapjaiban megbarnult. Teljesen széttépi az arcod pedig messzetávol áll valahol a sarki sziklán tolókocsis közeg vizsgál, vizslat, vizel, kezet mos vízzel, Wizzair.

Már jól vagyok de befigyel az első absinth, megvan tőle a szagszint, otromba már az orrombasmár, nem érdekel téged semmi csak a tiki miki mini én meg öntöm-döntöm zöldeskékeslángvörös robbantottkéz röhögőarc kiönt leolt lángol. Talán esély van de tele a halálkusza méreghuszár agyonpengéz faramuszi bukott angyal, megzuhan az egocentrizmus a halálsírt ásva intellektus. Hátbacsap a redvaszag de nem bírom a katymaty pulit belerúgok de visszabumeráng, seggbecsap és felesül a korhadó rothadó kesergó padló. Buggyant kerek legurul a moha tó mulató repül a szivarfüst röhögve átszáguld jé és bé de inkább tartod a sétát.

Erődítenéd a teát de lenyom mert nem igaz penge, csak gyenge, nem eszköz, ember, nem fegyver, csak lélek. Nem bírja a teljesség magassága az ilyenfajta félröptét a mélyértelemnek, nem is mondol, csak gondol, azt is halkan. Inkább csönd és meghitetlenség, máglya-mályva, fellobban és átgázol, beletapos, sikoltva vihog saját hülyeszarságán ezért elmegy az életkedv és tokba az atom és át a terem mert itt babilon nem terem át a pulihoz kóláért kajához keresztbe de mégse; lépcsőfok, balta fok, nyele, nyeled a fájdalmas aligátorkönny de fröccsen a véres sáska röhögve ezért inkább.

Dicső midőn dől a haláltorony tüdőbe be mélyre logintellektuskus elszáll az utolsó halvány reménynapsugár cukorral tölt lenyom torkig röhög nemért átél emlékezik nemél nembír konvertál koncentrál konszolidál kavarászik kotorászik heherészik ramazuri rábomlik a retekmuri átfíling de nincsmemó tárcsáz nemér nemért tekervény tekereg méregelme életelmélet filozofikus filologikus katartikus katyvasz kacarászik át a beleden a tekervényeid maradványos közegén ésmégegy matematizálnád de elröpp ferihegy az outpost nem érted nem érzem rámszóróm hamuhegyekből feltámadt a főnixszármazék melléktermék eszeveszett rátarti hüllőházi halálmázliból tekert szigorúan bal asszimetria átindul a jóindulatomon de hiába mert nembírom a testem ottvan látod érzem az agyam kiszakadt a fülemen át a basszusba remeg a mennyezet összekocctérd teleörül összeborul rádérzed a leszakad de nem mert még kégli a kégli bár én már eltemetve röhögök az egérmarha kotoriás maflás ésmégegy a realitás gyullad a nyelv pörög mint a töröttkaróbahúz kerékbeakasztott kötélbetör átcsúszunk inka urna a maradványtorta temérdek népérdek legurul mégegy agyondarál befigyel kifigyelsz de elszakadsz a kontinuumtól és nincs denotatuum kononálod a világod enyémüres töröttszekértengely nemmegy nemmegy nem egy deigenmégegy szétcsap nembirod már nincs is valóság konotált wilág wezérel az átvészel próbálnnnemmegy tekervénycsík átszépül nembirod keresztéprejtvény kettőscsllag elszakadt rakásegerentyű nemmegy nembír debűr elbúr észvezér logikapcsolat az utolsó szalmaszál fonálon csüng kapaszod mintbarom alig tudod de még birjuk kökeményen az utolsó madzagfoszlány vékonycérna jackdugóval de akkormégegy ésa elszáll agyonüt realizálsz megértesz meglátsz átérzed megérzed felfogod begyullad elalszik kívülrőlnézed de végre, elsőre    nézed értesz fogod felméred átérzed megéred de letelik a csőpillanat m e g É R T E D

hiába

 

1 komment

Címkék: agyvihar brainstorm brainstorma

2009/01/03
17:45

Írta: LadArt_

bluesky

 

A zenei felhangok katarktikus katalizálása gyarló, sivár szavak egyenességébe. Az élményhez nyomj a továbbra!

Tovább>>>

Szólj hozzá!

Címkék: estimese brainstorma hétvégi historikák

2009/01/03
17:30

Írta: LadArt_

bluesky

[Ajánlott hozzá: The World Net Radio blues adásának hallgatása iTunes-on vagy máson keresztül.]

 

Besétálok a testes séf fétissel seftelők síparadicsomába krumplithámozni, kuriózumként kezelem mint minden mendemondát, amit mitikus tuskókról, takarókról és kortalan kórokról tekernek dekkbe a temérdek tenger temérdek partjain. Nem lehet más, sámli, kamásli sem málik. A sarka nedves, a szarka hangos, a szaga dohos, a hangja édes mint a destruktívnak deklarárt könnyűzene – blues szól a maga kékségében, a maga mélykékségében, a keki színek ahelyett hogy kiütköznének, beleúsznak az éjszaka vakító ébenségébe. Csak csodálkozom, fekete ajkak és sötét kezek kezelik a hófehér hangszereket, a hangminőség hihehetetlen, himbálózom a szólamok között, hagyom hogy beszőjön, behálózzon, betekerjen a hangjegyeivel, és utána meghúzza a cérna végét, hogy pörögjek több ovációs órán keresztül. Több ez mint törpeszívünk és álóriás lelkünk el tudná képzelni, ezek a hangnemek nem szimultán kecsegtetik esztétikánk legtetejét – nem a felületét, hanem minőségi csúcsát -, szépen adagolják, dadákat küldenek kezelésre, és kis, műanyag pohárkában hozzák a feles gyógyszeradagokat: olcsó esszencia, és medikus kúra a mindennapok fehérben és szürkében játszó kékségébe. Elfelejtem miért jöttem be. Talán akkor sem tudtam semmit, amikor már azt hittem az elején végigtepertem a küszöb bősze tesztoszteronhullámain. Nem hagyják abba az ömlengésnek tűnő játszást, nincs a tételek között szünet, a közönség – márha lenne – nem tapsol bele, nincs lehetőség a megtorpanásra, ha hagynának visszazökkeni, elrontana mindent, újra koppana a koponyánk a rideg valóság síkos betonkockáin, hiába hagytuk, hogy párnákat tegyenek alánk, mellénk, felénk, belénk, az érzékeink minden póluscenterébe. A zongorán a fekete ujjak, tüzelnek, nem látom, elmosódik, vadul játszik, vicsorítja hófehér fogait, mégis minden ütése lágy, a basszusgitár visszavált lassabb ritmusba, de még ígyis szédülök az előbbi kavalkádtól, az énekes megint rákezd a pianószóló után: utánozhatatlan hang, ilyet mi ki sem préselhetünk magunkból – nincs az a hangszálműtét, nincs az az elváltozás, vérükben van mint a cigányoknak a hegedűvonás, csak nem olyan piszkosan, porlepetten, hanem egy nemes felhanggal, egy elegáns sallanggal, ami olyannyira utánozhatatlanná teszi őket – a krémjét -, hogy letehetetlen könyvvé válnak, az örökkévalóság és még három napként égetik magukat bele az összes szervünkbe hegesedés nélkül. Csak tátom a számat, épphogy nem csorog a nyálam, elhalkul az aktuális szám végénél tartunk, de már úsztatják is át a következőre, mintha most érne a folyó az óceánba, a vízesés a folyóba, kitisztulnak a vonalak, minden nyugodtabbá válik, magunk mögött hagytuk az örvényeket, megszólal a szájharmónika, úgy nyűszít, hogy nem csak a szívünk, a bordánk is beletörik, tökéletesen passzol a hangulathoz; letaglóz a zene, de van annyi lélekjelenlétem, hogy keressek egy korhadt széket, és leroggyak rá – még a recsegése is költőibb egy ilyen háttérzenével, egy olyan háttérzenével, ami mindent összefog, de közben engedi kívülről szemlélni magát a dolgot, avagy magát. Váltás, szaxofon, bóhókás, rövid szólók, muszáj vernem a lábammal a ritmust, nem tudom abbahagyni, hagymakarika, taj mahal, tejhatalom, teljeséggel lehetetlenség, beteljesült tüllszoknya, tünemény, tünedező tüzelés, tüzes tétlenség, gésatánc, tepertős torpedóelhárító, top, tipegő, bicegő bicebóca bohóctalár, talán tallért találok, talán elemér jöttem. Tisztára mosom a cipőim, leveszem a kezeim és felteszem az asztalra, minekis. Török is magyar is, tipikus tuskók. Lógok az ablakból, tologatom a kisautót, roller a fiú alatt, autó a luxushotel lámpaoszlop cikornyás tető khorintoszi sárgafény, fuvallat hidege megmelegít, fut, pisztoly, nemlő, ló, öngyújtó, totyogó járókeret, bmw, lamborghini, opel, skoda, suzuki, kiment, besuhant, keresztrejtvény, újság, unatkozik, mp3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, rajt, ugró, suli, gimnázium, macsó, match, cukkini, tequila, avokádómag, ősz, szőke, barack, ipod, imax FULLSTOP| - falldown.

3 komment

Címkék: estimese brainstorma

2008/12/04
21:44

Írta: Ák_

Operation gyógycure

impresszíven depresszív muhaha, a tokkal tokás galádságban vonós elagyabugyál. minden manapság messzemenő konklúzió. koherens hogy konzekvens, teheráni tehén tehát abszolút absolut de csak akkor igor ha agyonmegy. egy képlékeny pixelnívós féltékeny féltégely katyvasz, agyabugya, tonna tonhal tekeregve teleliheg minden magadszájút, mert kalamajka. torkig leteremt. tanakodva tétlen téttelen télen széleken elveszve az útvesztőhelyen, ahol halálig való nyak általi lógás. retekcsapásos vadcsapágy, megköhintve egy telemálé absztruktummal, rálehelvén rékemelős kalózhálók. egy tekercs fáklya, halálra válva, vállvetve állva. galandvággyal [ezt a word nem húzta alá, pedig azt hittem nem jelent semmit. Any ideas? :P - A nyád.] megkerült vegyesboltban törtetve halkolduló, ki kosztpénzből kutyát keszeg, ami lecsengve retekül retikül. druszád. telekom téliköpeny a deviáns delikvens, továbbá traktált traktor alfa szöggel gyökszörözve. cirkálva firkál térdelve mérges, méregetve tereget, haszontalan hasson-talon, ténferegve térgomolyog. cserebere csurogva csákó, elcsépelt csoportos terapeuta pszichoizé múzsagúla tömegkonzerv nélküli héjas kolompérban. csemegecsepegtető gyéren elszórt ratyiszemét, kevéssé karcolva esztéta muskéta rakéta, olajozva drogmágnás olajbáró, tereferél anyádkínjával. epszilonkő vető követ keserűn somolyogva szemöldökbozótja alatt. tán ki tár ki kit keseregve komprehenzív koherenciával megszórt impresszíven destruktív döngetést, éjfehér sörrel kilögybölve. lenyűgösség kaparászik helyzetállás riposztjának tökéltető tökönragadt tőkés tökfedővel a lábszárzokni. termetes teremlerendező megszállva elszállott kuplerájjal megkent hájas dagobert. köszönjük Wiki, de tényleg, hogy régegér a keresőközéppont amatőresete. mindazonáltal a teremburáját rontombontom kurvaanyád. rápakol a megpakolt leparkoltra, mert tunya-mulya tuja. vertikálisan tekert tehén terpeszbe garázdálodhat, ha nem bástyaA8. rekedten kurjongat kezében egy marék közpolitikai rácsavarás, erős a nyerő, lekváros rákvese elit kuglóffal felsrófolván a strófa minden slamasztikáját, kevéssé keszeg a korrupt kenyerész tenyérnyi fehérje szénhidrolízis színültig beleül a latyakos hetyke hattyúk ketyegő rengetegében koncepcionált kesergő szarvú tyúkól: tyúkolás közben ne törpölj, mert konklúzió megy a szemedbe.

Szólj hozzá!

Címkék: agymenés agyvihar brainstorm brainstorma

2008/11/30
19:48

Írta: LadArt_

Hétvégi triumvirátus: [A rózsaszín ribancok] Part 02: Rékurva

Mint az ígéretes volt vala, hogy valamikor én váladékozom magamból egy valamirevaló, valósághű hűbérkurvát, hát tessék, itten a jótétemény, leleménnyel megfűszerezve a spékelt kacsacombmaradványt.

 

2 komment

Címkék: brainstorma hétvégi historikák

2008/11/30
19:47

Írta: LadArt_

Hétvégi triumvirátus: [A rózsaszín ribancok] Part 02: Rékurva

Mint az ígéretes volt vala, hogy valamikor én váladékozom magamból egy valamirevaló, valósághű hűbérkurvát, hát tessék, itten a jótétemény, leleménnyel megfűszerezve a spékelt kacsacombmaradványt.


Phase 2

Boribanc után tutin magunk mögött tudhattuk a tudás fájának a táját, tajtékozván továbbtarajozott, anélkül, hogy bárki is kefírrel vagy egyéb begynövelő játékszerrel megszerkeszthette volna a rekesznyi kérészrajzást. Kéjrajzolás közben rájöttünk azonban, hogy a zokninkban felejtettük a trüffelhez hozzávaló Katalin-napi kotrományunkat. Visszamenvén a vénségses vén denevérfejű, füves veseelégtelenséghez, májunkon tapasztaltuk hogy a tapaszaink korántsem korhadtak el karfiollá, kirakodóvásárként Kozsószámokat karattyolnak a keresetlen térképszerű szürrealista basszust okádva tarkón magukat. Rékurva vagyon ott a vagyonunkon. Kondult kettőt a koldus subája Subbán busát lesúgták, helyette behelyettesített és búrát tárt ki tenyérnyi lábából fogain keresztülmenvén. Ahá, hát itt ténferegtek pórnépség! Póréhagymát, mi, paréjok?! Próbálnátok egyszer szert tenni egy olyan szerre, amivel bevehetetlenné tennétek a temérdek térséget, ahol a Terinéni oly gyakran gyakorolja kibuggyant rotyogását, csak tárgyilagosan, hogy a gyárban meg ne neszeljék, még a szellő szelét se. Ő is abban a hacukában, amit az utcában azzal az idüllt tüllszoknyával egybenyálazva nyakalt be, csupán azért, hogy egy csupornyi csöpögős csengést csaljon a CS-n nevelkedett névlegességek kerekded orcájára. Orca bombázókat is küldtünk, mind hiába, hibás minden hibbantság, hibrid nélkül soha a hitelezők adóparadicsom-spiráljából nem menekülünk, különben is kileng a Kalinkától ez a Kant költemény, kömény nyomor helyett és nyasgem a megbasz helyett, te helyesen vejeddel bejártad a tatár tájat, és mégis, mégis simlis a sálad. Hogyan magyaráznád, eme orgánummal azon orángután-szindrómát, amit az orrnélküli koros körlevelek keringtetnek a hálózati kapcsolatszimultanitás sátrai árnyékának rejtélyes telítettségében? Teljesen kiment a tekegolyót tojó tojóm motyója, hogy lesz így újra hegedülni képes Kepes a tespedő törpördögöknek a telecsatornák kárhoztatott gyarló gyepén? Kérdések, kereplések nélkül, válaszok váteszek nélkül, vélemények kenyér nélkül, hogyan küldhetném a ménest a méhek kerítésén túlra, ha azt sem tudom, tudnak-e tudatosan tapicskolni a taccsra tett tócsák kacsón lógó cseppei között? Kicsit elcsépelődtem a kapcsolatot teremtő biztonsági kamerák látóteréből, még ha expozíciós affinitásuk azonos mértékben meg is sokszorozódott. Barna haj híján behívnám a helyettesem, de hivatalnok nemlévén vénnek néznek. Kék szem messze nem szívélyessége miatt tatamira tolnak, és tortával addig-addig diktálnak, karlócai kórboncnokok, amíg ki nem gombolom inggallérom morózus porszemekkel kirakott, kortynyi kabátujjam. Talán mára ennyi nyilván válogatott tollakkal keletve is kielégítő, úgyhogy mennék fésülkdösős valóságshowt sózni. Csók.

Szólj hozzá!

Címkék: brainstorma hétvégi historikák

2008/11/29
10:26

Írta: LadArt_

Hétvégi triumvirátus: [A rózsaszín ribancok] Part 01: Boribanc

Phase One

Határtalan hatalmasságossággal egybehangzóan hangoztatnám, hogy hirtelen behintettek egy hihetetlen tévhittel. Teheránban ugyanis helyenként hőzöngenek némely tehenek, még ha dühös hangyaboj bojtárok kajálnának is, sisteregve serkennének keserves sérvvel a küzdelem hevébe. Szó ami szó, szószunkban szirmokat bontó bantákon baltákkal felfegyverzet fedélzeti főerők körünkben üdvözölvén ültetjük uraságukat az uruk hai turbán turbékba Galambóc mezején.
Ekkor koherensnek tűnő kerregés tekeredik kikerekedett szemünk külsejének jegére, rózsaszínben színpadra padlózó, Ózból kilopódzó kopók toppannak szobánkba. „De hiszen – hisztizvén – ezek a kezes kurvák, akik a kikelettel egyetemben jártak főiskolára, és most!” Retinaszakadással a szemünkben, retiküllel a kezünkben tükörreflexünket előkanyarítva kanyarodtunk derékszöget, százasat, nehogy meggyónhassam a hasam bugyraiban fortyogó gyurgyevói bugyogókat. Ilyenkor szóla a szalámiszájú „A színük mint a határérték, behatol a hatos fogam fokának legfelsőbb fókáiba. Hozd a fokost, anyjuk, vagy lefokozom a fakkodat. Fack! Nem tudom elmondani a mondókám, mert bemószerol a rosszakaróktól elkorcsosult korbácsom!” lefejezvén a befejezést septiben elsöpört a törmelékkel övezett környékről, bőrövvel a kezünkben ottfelejtve velőscsontunkat, legfőképp a gerincvelősen megmondva tudott evezőlapátot. Látóidegünk káprázása alatt karanténban tartottuk eszünk neuronjait, gondoltuk tovább eszünk, de tüszőnk hamar felszökött szájpadlásunk keresztboltozatáig, hogy kirekesszen mindennemű fehérneműt és szürkegazdaságot az élelmiszerválsággal együtt. Bozontos torzonborz borzszagú görcs is beköpött egy két kételyt „Mi lenne, ha belehúznánk, és nem rá őkelmüket, megcsapkodván karatézva rakétasilóval találkozhatnak? Tartaléknak pedig Pedigrét is pisilhetnek ha piperecucc híján híják a hiénák hadát, hogy hordozzanak egy kis HIV-et az alattvalóik körébe.” Imigyen szóla Zara márkába pöndörített pöcsfej. „Oda sok drága kerozin szükségeltetik, ha űrrakétát Kühlschrankkal a külsején bekúrnátok a keringtetőbe!” jólvan balfasz, zabáld csak a szafaládét a szaftos szófosásoddal!
Leszögezném, hogy történetünk hegyesszöge még csak a jéghegy csúcsa, folytatódni fog, ha csak meg nem marad a maradék fogsora a tor utánra. Folytatódik a fajlagos folyam, csak várjátok ki a következő SESSIONT.

3 komment

Címkék: brainstorma hétvégi historikák

2008/11/28
22:38

Írta: LadArt_

Hétvégi triumvirátus: [A rózsaszín ribancok] Part 01: Boribanc

- Cuming on -

- November 29 2008 -

 dare to SEE this?

Szólj hozzá!

Címkék: brainstorma hétvégi historikák

2008/11/27
19:36

Írta: LadArt_

A Tér idős kontinuum

Miért? A tér relékből és rekeszteraszokból torlaszol a barrakkokban korrodálódva karcolódik. Kokain a hokedlin kinn is kanálisban is takarít ha takar a karom bemarok egy kórboncnokosat, okosat vagy kost a horoszkópos OS. Ha érteném, beérne egy érem és belém mellel ténferegvén vénnek titulálni téli töltés lenne. Ne nyeld le, ellehetetlenítenek kannákba lehelném a méhem minden mirigyéből a tőgy is tetőtől talpig pellengére állittatott tortát. Központozás-nélküliségemmel együtt gyülekezünk a külváros soraiban korsó söröket körönként leküldve kettyinthetnek a kutyákkal ha meg is kottyan valamelyiknek. Catia is Katjával kockul, de katarzis csak akkor korzózhatnak ha korukban hűek és hűbéreseket keresvén torkolnak lefelé esett az alma. Nolám, kit nem láma a szemeim medreiben! Iziben bezizzen a zizit zabáló zita s az utcában zacit nyit. Csodálkoznál, mi, ha csacsognék a csobbanás cseppeitől kimerülve kákabélű bálnát báli harsonákkal együtt tálalnám, ugye? De csend! Csicsergő csörömpölés harsan a hárfákkal övezett tőhangváltozás erdeiben. Terjed a delejes rém méregetve a merész tanársegédekkel kikövezett úttalan Burmában az inges kimonó öltözéket. Megharagszom ha szomjas vagyok iszom, de eddig izomból zombik is zanzásítottak bezsebelt pénzérméket, most már supermariok szappanoznak szaporalábú pátoszos verslábakat, az idők megváltoznak, de a tér továbbra is csak paradigmaváltások közepette parasztlengős raszterekkel torlaszolja el a barterszállásokat. Csak.

2 komment

Címkék: brainstorma

2008/11/26
20:54

Írta: LadArt_

desőtpláne!

hatan hantáznak a határ ha táraz a zárt térben betér tetézi a tétet tetőtől talpig a tóban tolul a tollas sapka katalánból katlanba kapta a kaptár befal egy falásnyi plafon fonálingás folt a falon fáj a caraffa a trüffelt düsszeldorfban prüszköl dűlőre dől göröngyös gyöngy döngölt tüsző őszülő ász szántva vetve velvet bársony harsány az árny ékeli kelés közben köszönt töredelmesen betér kenyér nyerít tenyerébe dünnyögve ömleng leönt a géles zselével telezsíroz zsófi is zikál partiban putrit potroh a méh is csehország dühben kemény a kéményseperőlapát talpalávalót tolja kályhába szúr a szú bosszút forral a merülőforraló ól is ló is lelő még ma magát adja ha van ha nincs csinos és csontos a máján japán takedás táska rugóz a rokkant karosszék kerepelés befér a résen aztán ki a kinn karattyoló kortyok totyog a tyúkól gólt rúg.

3 komment

Címkék: brainstorma

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása