Az emberek durvák. Göcsörtös ujjaikkal vájkálnak a szemgödrödben, és te még csak észre sem veszed. Keresik a gerendát amit a szálkáikból ácsoltak össze. Sok a méreganyag. Ürítenél, de fiatalkorod ellenére erőlködsz mint egy hatvanéves.
Végigsétálok az utcán, a macskakövek pislognak rám, hunyorognak, mintha nem idevalósi lennék. A szembejövő arcok semmit sem mondanak, tükrözik saját ürességemet. Minden lépésnél megkondulok és rezeg bennem a közeg. Van olyan is, de elfogyott. Esetleg adhatok mást? Nem, elmehetsz anyádba.
Keménykedik, mert csillog neki és nagy. Feszeng a giccsre, pocskondiázza a letisztultságot. Elesek az egójában. Szitkozódom, hogy nem lehet felfesteni és táblával jelölni. Harmincaszóna. A világ érzéketlenné tesz. Abszolút hallással indulsz, és folyamatosan kapod kétszáz decibellel az anyagot. Ignorálni kényszerülsz, míg végül nem figyelsz a tiszta hangokra. A fertőt keresed, az undormányt, ami befogad a bűzével, melegségével és csendjével együtt.
Vannak többiek, körülötted, de nem érdekel. Hamarabb kellett volna. Mostmár késő.
Modern városrész. Aszfalt, patka, padka, kátyú, kutya, szar, csöves, melengeti, nem nincs nálam, ugyanolyan csóró vagyok mint te, csak a szüleim tartanak még el. Az újságod sem kell, mert a duplalemezes rühmelléklet felirat nem vonzó számomra. A moszkvánál lehúztak. Fussatok a kocsik után. Értelmetlen de felmelegít. Sajnállak, de tényleg. Majd kéregetünk együtt szerdán. – balesetmentes utazást kívánunk.
Hideg és büdös, zötyög, de megy valahová. Csak merednek, de nem észlelnek, ilyenkor kikapcsolódnak, vagy a zenéjük fonja be az agyukat vagy egyszerűen a mélykék késődélután. Leesett egy levél.
Elejtettem a büszkeségem. Elnézést.. ne rugja odébb kérem, az az enyém, értékes meg ilyenek. Visszakapom, a sarka letört, meggyűrődött, és lekopott róla a borító, amit mindigis nagyon szerettem. Kidobnám az első kukába, ha a helyemben lennének, de gyűjtögetem. Gyűjtögetem a széttört, elromlott kacatlelkeket. Otthon újrahasznosítom, első használat után szétfoszlik, de kímélem a környezetem. Egyszer jók lesznek valamire, vagy nem.
Vagy nem.
- pedig dehogynem.
Te sem.
